SvenkTop - Melodifestivalen 2013

Bates Motel S01E01 - Nem félelmetes az ifjú Norman Bates

A Bates Motel című thriller újonc egyelőre nem robbantott akcióban, inkább a fiatal, majdani pszichopata személyiségének körvonalazásával foglalkozik. Mondhatnám azt is, hogy Norman Bates fenekén még ott a tojáshéj, viszont ez a tojáshéj annyira odaragadt, hogy szinte el is felejtettem, mekkora vadállat lesz ez, ha felnő.

Úgy tűnik, a sorozat készítői mindent Norman anyjára kennek, akinek aligha esik nehezére férfiakat eltenni láb alól. Az epizód első perceiben férjét, egyben Norman apját nyírja ki, később pedig egy szimpla és teljesen indokolatlan zaklatót, akinek karakterrajzolására olyan kevés műsoridőt szántak a készítők, hogy puffogását elintézhettük egy WTF-fel, kinyírására pedig csak legyinthettünk.

Meglepő, hogy miután Norman anyja megölte a családfőt, az ifjú neurocsoda mindenben kiállt mellette és pártját fogta. Együtt elmentek és új életet kezdtek: megvettek egy motelt és egy hozzá tartozó, hatalmas házat is, ami a Psycho-ban látott rezidencia pontos mása. Az anya szigorúan fogja fiát, kisajátítja magának, gyakorlatilag magának neveli, amolyan lightos Stockholm-szindrómát képezve ezzel Normanben, akinek még az sem fekszi meg a gyomrát, ha félmeztelenül látja anyját az ablakban.

Továbbá kicsit kizökkentett a sztoriból, hogy modern feldolgozást kapott a sorozat, tehát nem akkor, hanem most, napjainkban játszódik. Ez nekem kissé elvette a varázsát és misztikumát a dolognak. Az meg, hogy szegény Normant tinilányok kedvenceként szeretnék feltüntetni, eléggé röhejes. Ha mindenképpen ezt szerették volna, legalább választhattak volna egy olyan srácot, akinek nem bilihajat csinál az anyja. De ha már nonszensz. Mi volt az az ötperces probléma a lehetséges elkerülő út megépítéséről, ami miatt Norman anyja aggódott a motel forgalma miatt? Ahogy ráeszméltünk volna a problémára, már el is varrták: guess what, they'll not gonna do it. Ja, ennyi? Kifogyóban volt a tinta a tollból és rövidre akarták fogni? Kösz.

Bevallom, egyelőre abszolút nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet a sorozat. Inkább egy könnyed pszichoanalízisnek hat, mintsem egy Hitchcock-hatású thrillernek. Egy dráma, kevés igazán beteges dologgal. De lehet, hogy csak az évadnyitó nem robbantott akkorát... bár a zaklató hullájának rejtegetése és a rendőrvizit kombóba csomagolása keltett némi feszültséget. Mindenesetre nem kaszálom, megerősödhet.

Eddig - Survivor: Caramoan

Tudjátok, milyen most a Survivor: Caramoan? Képzeljétek el, ahogyan tíz százhalombattai névtelen aluliskolázott alkoholistát kihajítanak egy lakatlan szigetre, hogy ott megmérkőzzenek az amerikai olimpiai csapattal! A Bikal nevű törzs egy magát volt titkos ügynöknek valló flúgos kapuzáró pasiból, egy ideggyenge öreg hölgyből, egy vézna könyvmolyból és szürke, alultáplált egerekből áll, melyet nem csoda hát, ha az atletikus, életerős, fiatal és attraktív emberek alkotta Gota törzs minden challenge-en legyőz.

Ez a törzsfelállás korántsem volt mindig így, hiszen a csapatok megkavarása előtt Bikal favoritokból, azaz a Survivorben korábban már részt vett játékosokból állt, Gota pedig fanokból, civil versenyzőkből. A kevert törzsek mindössze két epizód erejéig működtek, s ez a két epizód csak arra volt jó, hogy leépítse magát az "életképtelenek" csoportja. Kiszavazták - teljesen alaptalanul - az egyik fan stratégát, Mattet és az élőhalott, abszolút unalmas Julia-t.

A favoritok viszont már korábban elvesztették hitelüket. Akkor, amikor sorban beálltak Phillip, a CIA-munkás mögé és a talpát nyalták egészen a szavazó urnáig, amiben mindig annak a játékosnak neve szerepelt legtöbbet, akit a vezér ki akart ejteni. Így történt hát, hogy Francesca újból elsőként távozott a játékból (hiszen a Redemption Island-szezonban is elsőként szavazták ki). Hogy miért? Csak mert nem kedvelte Phillip. Ennyi. Aztán jött Brandon Hantz, a szociopata, akit szintén Phillip sodort a jó ízlés határain kívülre. A hasonlóan elmebeteg, bár bravúros stratégiamester és Survivor-történelem Russel Hantz unokaöccse fel akarta égetni a törzs kunyhóját, kiborította a teljes rizskészletet és akkora hisztériát csapott, amitől akár még egy újabb cunami is indulhatott volna Thaiföld irányába. Phillip kihozta Brandonból a legrosszabbat személyes nézeteltéréseivel, így a mélyen vallásos, egyébként a szép nőkben ördögöt látó srácot is - lényegében - kiszavaztatta. Hogy a fenti példánál maradjak: Phillip a legnagyobb szájú alkoholista. Ő a bolond lyuk, amiből folyamatosan bolond szél fúj. Az egyetlen józan csapattársa Corinne, aki szüntelenül kifejti, mennyire várja, hogy kiszavazhassák ezt a vén hülyét. Viszont van egy rossz hírem: a köznevetség tárgyát képező bolond játékosokat mindig magukkal viszik a fináléba, mert ő biztosan esélytelen a győzelemre. Úgy érzem, sajnos most lesz ez másképp.

Ha Shamar játékban marad, akkor még ő jutott volna erre a nagyszerű sorsra, de az univerzum remek időzítése volt, hogy szemfertőzése miatt idő előtt el kényszerült hagyni a szigetet.

Kitől várok még nagy játékot?

• Malcolmtól mindenképpen. Ő tipikusan az a játékos, akiben megbíznak az emberek, szeretik őt és egy laza, jófej srácnak gondolják. Ennek köszönheti, hogy máris tud mindkét védettségi amulett (idol) hollétéről, így hatalmas aduász van a kezében.
• Sherri a csapatok megkeverése óta kicsit a háttérbe húzódott, de mivel a fanok közül neki van a legtöbb esze, remélem, hogy a törzsegyesülés után folytatja agymenetét és sakkozását az emberekkel, amit elkezdett két epizóddal ezelőtt.
• Brenda a műsor jó nője, saját évadában is erre a titulusra épített és ujjai köré fonta a pasikat. Messzire jutott, volt íve a játékának, de ebben a szezonban még öt perc műsoridőt sem kapott. Ha ismét játszaná a fekete özvegyet, a jóképű, egyébként kissé üreskés Eddie-t maga mellé tudná állítani csakúgy, mint a kissé ostoba Eriket.
• Andrea kétségkívül az egyik legnagyobb stratéga, nagyon pörög és vág az esze. Elképzelhetőnek tartom, hogy finalista lesz.

A többiek csak fotoszintetizáljanak, ahhoz értenek a legjobban!

The Walking Dead - Csak a negyedik évad fog segíteni rajta

Az hagyján, hogy két filler epizódot letoltak a torkunkon egymás után. De az, hogy ebből másfél szinte ne szóljon semmiről, már igazán elkeserítő. Mert hogy mi is történt? A 12. részben felbukkant egy régi jó barát még S01E01-ből, aki annak idején megmentette Rick életét, a legfrissebb epizódban pedig leült a két ellenség és tárgyalták a nagy rohadt semmit.

Nem szeretem a filler-megoldásokat, a progresszív epizódok híve vagyok. Ezt a "Rick vs. Governor" sztorit már olyannyira sikerült kinyújtaniuk a készítőknek, hogy a bőr csak lóg a bokájukon. Le kéne rántani az egészet és visszatérni oda, amiben a The Walking Dead varázsa rejlik. Visszatérni a főproblémához és annak a megoldását keresni: mi és miért történt, hogyan tudjuk meg és mi lehet a megoldás. Ezekre a kérdésekre akar minden rajongó választ kapni, de a harmadik évadot inkább egy egészen más problematikával kívánták izgalmassá tenni. Persze, ez eddig sikerült is, mégis abban bízom, hogy Woodbury-t a harmadik évad végeztével eltemetik és soha többé nem támasztják fel.

De történt néhány pozitív dolog is. Például a két nagy ember megbeszélése alatt jobb- és bal kezük a "konferenciatermen" kívül várakoztak és barátkoztak egymással. Daryl és Caesar, illetve Hershel és Milton egyenlő síkra való emelése például kiváló írói döntés, hiszen az azonosulás, a szimpátia kölcsönössége elősegíti majd a reményeim szerinti közeljövőben bekövetkező Woodbury-puccsot. Igen, ki akarom nyíratni a kormányzót, mert csak a halálával érhetünk el további progressziót a történetben. Amíg Rickkel sakkban tartják egymást, nem haladunk semerre sem, ez pedig befásít.

Egy poszt-apokaliptikus sorozat témája sohasem fáradhat ki, hiszen az elképzelhetetlen rengeteg lehetőséget rejt. Remélem, hogy a negyedik évadtól újra indul a felfedezés és felfedező, kíváncsi szellemem kielégítése.

ByeAlex 2013 - Na, mi lesz ebből?

Hiroshimai atomrobbanás, San Francisco-i földrengés, bolíviai börtönlázadás. Hát hol is kezdjem? Összeültünk, teljesen Gigire hangolva, telefonok előkészítve és aktivizálva. Megérzésem Gigi győzelmét vetítette előre, reményeink szerint is így lett volna a legjobb. Aztán eredményhirdetés. Csak arra emlékszem, hogy Gundel Takács Gábor egy "ByeAlex" nevet ordibál, majd a kamera is őt mutatja és arany hullik a levegőbe. Mi van?

Milyen a Kedvesem?

ByeAlex dala a harmincas mezőnyből már az elejétől fogva kiemelkedő, egyedi karaktere pedig magát az előadót is jellemzi. Van egyfajta hangulata és akár még magával is ragadhat. Ha lemegyek egy bárba, egy romkocsmába vagy egy bölcsészbuliba (nem) és élő zenével ByeAlex lép fel, akkor azt joggal tartom odavalónak és még akár el is lötyögök rajta kezemben egy pohár szigorúan citromos sörrel. ByeAlex viszont egy olyan műsorba jelentkezett dalával, amely a következő magyar Eurovíziós nagy sikert hajhássza és próbálja megtalálni azt a tömegek által fogyasztható populáris produkciót, ami egyenesen a döntőbe repíti az országot. Na most egyelőre úgy látszik, hogy 2013-ban ez nem sikerült.

Kifizetődik a magyarok folytonos rizikóvállalása?

Tavaly megfogalmaztam, hogy szeretném, ha Magyarország egy olyan résztvevője lenne a versenynek, mely mer rizikót vállalni zenei egyediséggel, különbözőséggel, egyszerűen valami újjal. A Compact Disco-val ezt az utat elkezdtük és tény, hogy ByeAlex-szel folytatjuk. Viszont a két küldött között óriási különbséget érzek. A Kedvesem egyelőre egy olyan bevállalásnak tűnik, melynek az Eurovíziós tapasztalatok alapján kialakított értékképhez vajmi kevés köze van. A Compact Disco az elektronikus pop műfaját vitte színpadra, masszív üzenetet hordozott, hangulatot teremtett, tehát joggal tarthattuk esélyesnek a döntőre (és az is lett). ByeAlex viszont romkocsmázna egy hatalmas show-ban, ami aggodalomra ad okot. Ha mégis sikerülne vele döntőbe jutnunk, akkor a 2014-es nemzeti dalválasztást már egészen más szemmel figyelném, mint idén. Megváltozhatna a felfogásunk, ha Malmőben aranybányára lelnénk és ez egy egészen más síkra tenné az Eurovíziót mindőnkben. Biztos vagyok abban, hogy ha ez az idei hatalmas rizikó kifizetődik, akkor magabiztosabban fogunk produkciókat választani a jövőben.

Milyen a fogadtatás? ByeAlex és a Rona Nishliu-effektus

Egyelőre borzalmas. ByeAlex minden idők talán legnagyobb kritikarohamával szembesülhet a napokban. Az már megszokott, hogy állandó internetes polgárháború dúl az éppen aktuális küldött miatt, de hogy a külföldiek se legyenek ennyire megelégedve a dallal... Több, mint 300 külföldi kommentet olvastam el csak a Eurovision Facebook- és hivatalos oldalán. Kb. 285-en tartják a dalt unalmasnak, felejthetőnek és borzasztónak. A "no final for Hungary" fájó kifejezésével pedig folyamatosan találkozni lehet.

Mindezek ellenére próbálom kijózanítani a fejemet és optimistább, racionálisabb szeretnék lenni. Például vigasztalom magam a Rona Nishliu-effektussal. 2012-ben Albánia Rona Nishliut küldte a versenyre, akinek dalát úgy szidták a rajongók, mint a randalírozó oposszumokat az amerikai háziasszonyok. Erős és dühödt offenzívával kellett szembenéznie Albániának, majd májusban bejutottak a döntőbe és minden idők legjobb albán helyezését érték el a dallal (5. hely). Rona felrobbantotta a színpadot. Ahhoz, hogy ByeAlex elég lesz-e ahhoz, hogy a magyar robbanóerő a nézőket is elérje, egyáltalán nem biztos, ugyanis a Suus energikusságával és drámájával ellentétben a Kedvesem egy nyugodt nyári záporeső. De hát két végletet képvisel a két produkció, így két irányba is elmehet a siker szekere.

Elég karakteres-e ahhoz a dal, hogy magyarul énekeljék?

Most már az is biztos, hogy a dal magyarul fog elhangozni Malmőben. Ez a döntés ugyanolyan veszélyes, mint maga a produkció. 2012-ben a már említett Rona Nishliu albánul énekelte dalát. Az eredeti nyelv sikere abban rejlett, hogy eladhatóvá tette azt a dal karakterességével. A Kedvesem tényleg költői munka és a magyar nyelvet már 2005-ben a NOX esetében is varázslatosnak tartották a külföldi rajongók, de az az igazság, hogy ByeAlex éppen a magyar füleket kényeztető költészetének köszönheti, hogy kvalifikált Malmőbe. Európa meg ugye nem beszéli ezt a mágikus nyelvet, nem fogja érteni sem a délibábot, sem a rozmaringot. Tehát a hangulatra, a dallamra és ByeAlex személyiségére számíthatunk csupán, a tartalmat a nyelvváltoztatás (vagyis az angol fordítás) elutasításával másodlagossá tették.

Mi szólt más előadó mellett és ellen?

Pál Dénes és Agárdi Szilvi - Szíveddel láss: Továbbra is kitartok azon véleményem mellett, miszerint ha nem egy női szíveket megdobogtató szempár és egy vak lány énekli a dalt, akkor már az elődöntőkben elveszítjük. Az egész produkció erre az érzelemkiváltásra (attrakció, szánalom, sajnálat, együttérzés, szeretet stb.) volt kihegyezve, zenei tartalmat egyáltalán nem nyújtott.

Keresztes Ildikó - Nem akarok többé játszani: Tetszik a dal, de semmiképpen sem küldtem volna ki. Dráma és érzelem ugyan, szégyenkeznünk sem kellett volna miatta, de ha van Ildikónál jobb, akkor őt kell támogatni.

Vastag Tamás - Holnaptól: Horror.

Cserpes Laura - Élj pont úgy: Egy angyali, de unalmas ballada, melyből már ezret láthattunk az Eurovízión.

Rácz Gergő - Csak áll mellém: Vagy állj ki Kína szélére!

Kállay-Saunders András - My baby: Eurovízión megállta volna a helyét egy jó előadásmóddal, hiszen a nyáltengerben még mindig szeretnek fürdőzni az emberek, egy "jajj de cuki" sráccal pedig még szívesebben pancsolnak benne. Ha őt küldjük, leég a pofám, de egy döntőbe jutás talán még sikerült is volna. Vagy nem.

Radics Gigi - Úgy fáj: Abszolút nem az én zenei ízlésem, viszont tudtam, hogy nemzetközileg favorizált, Eurovízióra való, döntőesélyes és energiákat szabadít fel egy szép és fiatal énekesnő előadásában. Remélem, hogy Gigi nem veszti el lelkesedését és újult erővel fog a jövőben indulni A Dal-on egy még ütősebb számmal.

Ha tetszik, ha nem, a tény az tény marad

Nem muszáj, hogy mindenkinek tetsszen a dal, viszont muszáj mellé állnunk, ugyanis ő az, aki képvisel minket az Eurovíziós Dalfesztiválon. A kezdeti sokk után biztassuk hát őt és kívánjuk a legjobbakat! ByeAlex - Kedvesem. Május 16-án élőben Malmőből. Drukkolunk.

Utopia S01E02 - Nem igazán lehetett komolyan venni

Az Utopia c. brit drámasorozat sztorija egyelőre a kibontakozás elején tart, viszont annyi bizonyos, hogy egy hatalmas összeesküvés közepébe dob minket és megismerteti velünk az érintetteket. Az alapkoncepció jó, viszont tipikusan angolos malőrökkel időnként megszakítják az élvezhetőséget.

A sorozat első epizódja tele van klisékkel és könnyen predesztinálható történésekkel. Vegyük például a nyitó jelenetet, amikor a két fejvadász egy képregénybolt embereit mészárolja le. Az oké. De hogyan? Úgy, hogy szépen odasétálnak áldozataikhoz és simán elhitetik velük, hogy a palackban csak gáz van. A hülyék még visszakérdeznek, hogy ugye tényleg csak gáz? és minden erőszak és kényszerítés nélkül magukba szívják a mérgező anyagot. Az eladó pedig csak szívás közben jön rá, hogy ja, egyébként ez mégsem volt olyan jó ötlet, hiszen látja, amint a már "gázt" szívott vásárló halottan fekszik a földön. Ekkor kezd csak el kapálózni. Na ne. Kínos volt még az Utopia-rajzok tulajdonosának haláljelenete, na meg az az eszméletlenül irreális kettős látású gyilkosság, ami a bunkerben történt. Ja, a nyomozó instant nyakba szúrásáról már nem is beszélve...

Maga a történet viszont érdekes és több szálon fut. A sorozat élvezhetősége a misztikumban rejlik, amit igyekeznek is megteremteni a készítők, viszont a már említett rendezői és írói húzásokkal megtörik a feszültséget és az embernek kedve támad egyszerűen csak lestoppolni és haladni tovább a tanulnivalóval vagy a munkával.

A sztori középpontjában egyébként egy bizonyos Jessica Hyde áll, akit a két fejvadász keresett mindvégig. A nő felbukkanása az utolsó képkockákon megteremtette a cliffhangert és csakis ezért fogok visszatérni a második epizódra. Ha a bugyutaság és a hitelesség mérlege előbbinél mutat nagyobb mértéket, ezt a sorozatot bizony kaszálom.

Végleg búcsúzott a Jersey Shore

A Jersey Shore minden kétséget kizáróan korunk egyik legnépszerűbb valóságshow-ja volt. Ugyan mindössze három évig vetítették, de ez az idő bőven elég volt arra, hogy egy grandiózus világszenzációvá váljon.

A műsor 1,38 millió nézővel rajtolt 2009. decemberében, a finálé pedig már 4,8 millió nézőt érdekelt. Ez a 3,5 milliós növekedés magát az MTV-t is meglepte, hiszen eleinte nem szánták a műsort zászlós hajónak, csupán egy könnyed trash reality-nek. A harmadik évad premierje minden idők legmagasabb MTV-nézettségét szállította egészen a negyedik epizódig, ami összesen 8,87 millió nézőt jelentett. Napjainkban körül-belül ennyien nézik átlagban a Survivort, szóval hatalmas eredmény. Persze a hatodik évadra a nézettségen is meglátszott a szereplők és a formátum fáradása.

Tavaly decemberben láthattuk a hatodik szezont, ami alapjaiban különbözött az előző évadoktól. Ha lehet ilyet mondani, akkor talán egy kicsit alul is múlta őket. A Jersey Shore megszűnt annak a fiatalos partiműsornak lenni, ami egykor volt. Vegyük például Snooki-t. Öt évadon át bújt ágyba random pasikkal, állandóan seggrészegre itta magát, mely egészen vicces szituációkat eredményezett, esetlensége és szórakoztató egyénisége nem hiába tette a Jersey Shore legfényesebb csillagává. Aztán eljegyezték és terhes lett, így már nem nyalhatta ki lakótársai köldökéből a tequilát. Snooki házsártos lett, egyszerűen nem tudta nyújtani a tőle megszokott karaktert, a hatodik évadból részlegesen mellőzni is kellett. A házból kiköltöztették, hogy terhességét a forgatások ideje alatt nyugalomban vészelhesse át. Epizódonként morgott amiatt, hogy unatkozik és körül-belül ennyit is nyújtott az évadban.

Viszont nemcsak a 140 centis húsgombócot veszítettük el. Situation sem tűnt már a réginek. Tudni illik, a forgatások előtt kiderült, hogy alkoholizmussal és gyógyszerfüggőséggel küzd, ezért elvonóban próbált leszokni. Küzdelme egyelőre sikeresnek mondható, a műsor forgatása alatt egyetlen csepp alkohol nem csúszott le a torkán, sőt, olyannyira átértékelte életét, hogy idejét látta lehorgonyozni a szolis csaj mellett. Situation tehát egyszer sem bulizott önfeledten, szart sem kevert már (ahogyan ezt tette eddig) és igyekezett bekötni a fejét. Ugye, mennyire nem lehet ráismerni a műsorra?

A hatodik évad nem igazán bővelkedett említésre méltó történésekben. Ugyan maga a műsor a reality műfajának gyöngyszeme, de a hatodik évad már nem adta vissza fénykorát. A dráma és a szórakozás tökéletesen balanszban tartotta egymást az ötödik szezonig (na jó, talán Sam és Ronnie párkapcsolati válsághalmazát nem néztük volna évadokon át), most viszont gyakorlatilag olyan nagy volt a szürke köd a Jersey Shore-on, hogy elvesztettük szemünk elől a szereplőgárdát. Hat évad. Ez így volt szép.

Reality-botrányok a világ körül

Mint azt észrevehettétek, a Svenk! high profile-ban foglalkozik a valóságshow-kkal, így összegyűjtöttem nektek néhány reality-bombát, amik bebizonyítják: a valóságnál nincs izgalmasabb.

Mi a francot gondolt a CBS?

2007-ben Kid Nation címmel elindították a világ első gyerekreality-jét. Negyven 8 és 15 év közötti kölyköt kiraktak egy új-mexikói szellemvárosba, hogy életüket kamerák követhessék... persze szülői felügyelet nélkül. Jött is a felháborodás, mind szülői, mind pedig gyermekvédelmi részről, így a műsort nem folytatták tovább (holott egy második évad még fel lett véve). A CBS nagyot akart durrantani, de saját pofájába fordította vele a fegyvert.

Dupla elutasítás a rózsaceremónián

2007-ben az amerikai Nagy Ő tizenegyedik évada egészen szokatlanul ért véget, ugyanis az aktuális agglegény, Bradley Womack a végső rózsaceremónián mindkét előtte álló hölgyet kikosarazta, így a rózsákat megtartotta magának. Először fordult elő a franchise történelmében, hogy ne találjon párt magának a főszereplő férfi.

Persze megszokott, hogy a műsor után rendre elválnak útjaik a fináléban összehozott pároknak (lásd a magyar változat Noszály Sanyiját, aki eleve nem is jött össze választottjával), de akad kivétel: a hetedik széria párja két évig, a hatodik évadé pedig öt évig volt együtt.

Ami Bradley Womacket illeti, visszatérhetett egy későbbi kiadásra, ahol ugyan talált magának nőt, de dobta is kicsivel a műsor után.

Szülés a kiszavazó show előtt

Hol máshol, ha nem Hollandiában? 2005-ben a holland Big Brother ötödik évadában részt vehetett Tanja, aki hét hónaposan költözött be a házba. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a készítők nagyon szerették volna, ha a nő sokáig húzza a játékban és előttük adhat életet gyermekének, növelve ezzel a nézettséget. Nos, a szenzációt várók álma beteljesült, Tanja élő adásban szült. Ezután a stáb felállított számára egy privát helyiséget, ahol találkozhatott családtagjaival anélkül, hogy a kamerák is követték volna. Az már csak hab lett volna a tortán, ha gyermekét a házban kezdi nevelni, de inkább kiszállt a játékból és egy sokkal nagyobb nyereménnyel távozott.

HIV-pozitív férfiak és egy távozó tetováló művész

A németek a Big Brother tizedik szériáját mindenféleképpen fel szerették volna turbózni, így egyfajta jubileumi ünnepségként rendezték meg azt. Hogy minden eddigi évadtól különbözzön a 2010-es, a német zászló színvilágához igazított logó mellett egyéb szokatlan dologgal is meglepték a nézőt.

Pornósztárok és hajléktalanok mellett egy HIV-pozitív pár is beköltözhetett a házba. A negyvenes éveiben járó Carlos és Harald elsőkként léptek át a küszöbön, a később érkező Horst viszont egyáltalán nem örült jelenlétüknek. Amikor a két férfi közölte lakótársaikkal, hogy súlyos betegséggel küzdenek, a 41 éves tetováló művész berezelt és kevesebb, mint 24 óra után önként elhagyta a házat. Elmondása szerint nem konkrétan a fertőzésveszélytől való félelme miatt hozta meg döntését, hiszen ugyanígy tett volna rákbetegek esetén is.

Haraldot elsőként szavazták ki a nézők, Carlos-t pedig negyedikként, így Horst feje enyhén szólva főhetett hirtelen távozása miatt.

Szívrohamban halt meg a túlélő

2009-ben indult a bulgáriai Survivor negyedik évada, amit a franchise egyik legnépszerűbb forgatási helyszínén, a Fülöp-szigeteken vettek fel. Minden jól ment egészen a tizennegyedik napig, amikor is tragédiába torkollott egy challenge.

A fizikai megpróbáltatások a végletekig terhelték Noncho Vodenicharovot, aki szívrohamot kapott a kamerák előtt. Egy filippínó és egy bolgár doktor is küzdött az életéért, de az 53 éves polgármester végül mégis meghalt. A forgatásokat komoly kórházi kivizsgálások előzték meg, amiken semmi rendellenességet nem állapítottak meg a játékosnál. A BTV a történtek ellenére nem függesztette fel a műsort, a kamerák egészen az 52. napig, a játék teljes időtartamáig forogtak.

Három lakó meghalt és még forgott a Big Brother

Talán a szerbek története a világ legtragikusabb reality-eseménye. Náluk is tarolt a Nagy Testvér, így 2007. őszén el is indították a Veliki Brat második évadát. Decemberre már csak heten maradtak a házban, a finálét pedig januárra tervezték, de hirtelen elsötétültek a kamerák és a producerek közölték a szereplőkkel: itt a vége.

Három korábban kiszavazott lakó, Elmir, Zorica és Stevan egy haknira indultak, amikor Usce kisváros határán autójuk egy kanyarban kisodródott a jeges úton egyenesen egy közeli folyóba. A balesetben mindhárman életüket vesztették. A B92 csatorna és az Emotion produkciós cég illetékesei informálták a még játékban lévő lakókat az eseményekről, a forgatást pedig azonnali hatállyal befejezték. A nyereményt elosztották a lakók között. A Big Brother-franchise történelmében a közel-keleti The Bossután ez volt a második eset, hogy kaszáljanak egy műsort még forgatás közben.

Borzasztóan erős a The Walking Dead

Vasárnap midseason-ben¹ zárt a The Walking Dead harmadik évada és összeraktak egy múltkori részt is alázó epizódot. A stratégiai (tehát élvezhető, nem sablonos akciófilmbe illő) tűzharc, az emberi dráma és a történetbeli újítások, illetve progresszió mind-mind olyan szép kiegyenlítődést kaptak az íróktól, hogy a szezon egyik legkompaktabb sorozatepizódját kaphattuk. Az első két évaddal ellentétben az idei nagyon kielégítő, végre dűlőre jutottak a tekintetben, hogy merre is szeretnének menni a sztorival.

A legnagyobb pillanatokból szemezgetem:

• Maggie és Glenn válasz könyörtelensége. Öröm volt nézni, ahogy érzelemmentesen törik maguk előtt az utat.
• 
  
• Rick, a stratéga. És persze írtam már róla, hogy értékelem azt a két nagy golyót, amit Rickbe implantáltak az írók, hiszen jó kis küzdelmet kaptunk az epizód elején. A feszültség nem lehetett volna nagyobb. Rendben, volt néhány gyenge pontja a jelenetnek: például értette valaki a Shane-hallucinációt? Itt Rick visszatért kicsit abba a szentimentális időszakába, amivel az első két évadban mehetett az agyunkra. A feka elítélt kinyírását pedig már korábban predesztinálta néhány vágókép, úgyhogy nem ért meglepetésként.
• 
  
• Michonne és a kormányzó közelharca. Nem pusztán megtalálta a kormányzó gyenge pontját (lányát), így annak fejbe döfésével mentális káoszt teremtett benne, hanem még neki is sikerült kiszúrnia a szemét. Totális megsemmisülés! Az eddig roppant erős és kitartó bástya alapjaitól hullt darabokra és ó, de jó volt nézni.
• 
  
• Merle és Daryl egymásnak eresztése. Miről beszélünk, kérem szépen? A legnagyobb cliffhanger ever! Semmi előjel, semmi sejtés, csak bele a pofádba. És rémülsz, eláll a szavad, ide-oda kapkodod a fejedet. Gyönyörű! Igazi ötlet meghökkentően tálalva. És Andrea feje! Életemben először örültem annak, hogy Andrea mégis összeállt a kormányzóval, hiszen így közbelépése nem úgy hatna, mint egy kekeckedő bárány húsz róka között.

Az új emberekről véleményt még nem sikerült alkotnom, őket majd csak jövőre vehetjük tüzetesebben szemügyre. Annyi viszont biztos, hogy ezúttal sikerült elkapniuk a szálakat és azokat a leggyengébb, vagyis a legtökéletesebb pontokon ráncigálni. Ezt az epizódot még visszanézem.

¹ Ha ősszel vagy télen kezdenek egy 15+ epizódos sorozatot, akkor annak félidejénél (általában ősz és tavasz végén) egy részfináléval kettészelik azt, hogy addig egy másik, két szezon közötti sorozatot futtasson fel a csatorna körül-belül három hónapig.

Félidőnél az évtized legjobb sorozata

Soha egyetlen sorozat sem közelítette meg örök kedvencemet, az egyszeri és megismételhetetlen Six Feet Under-t. Az American Horror Story viszont az első olyan alkotás, ami már egészen erősen kopogtat a Fisher-família ajtaján. Rajongok.

A hetedik epizódban visszatértünk a gyökerekhez. Minden olyan beteg, aki valamilyen úton-módon kiszabadult az elmegyógyintézetből, visszakerült oda. Ez az írói döntés progresszió és rákontrázás is egyben. Ha eddig szurkoltunk Lana-ért (én speciel csuklóig rágtam a kezem Thredsonnal való viaskodása közben), vagy Kitért, akkor a sztori most pozitív irányba való zötykölődésének végét kissé csalódottan vehettük tudomásul. Viszont ha ettől el tudunk vonatkoztatni és értékeljük a történet kidolgozottságát, valamint Lana véget nem érő kínszenvedését, akkor továbbra is egy rohamosan fejlődő sorozatként értékelhetjük az AHS-t.

Lana karaktere teljesen ki van élezve arra, hogy maximális szánalmat érezzünk iránta. Abszolút nem tehet róla, hogy elvették az életét. A körülmények teszik mocskosul szerencsétlenné. Annak ellenére, hogy leszbikus, szinte minden gyötrelmét férfiak okozzák. Megkötözik, meg akarják ölni, vagy éppen öngyilkosok lesznek mellette. Neki pedig el kell viselnie minden lelki nyomorultságukat, holott semmi közük nincs hozzá.

A sorozat legújabb karaktere a rendkívül tehetséges Francis Conroy által megformált Fekete angyal. Csak úgy feltűnt, váratlanul, és hirtelen el is vitte az egész epizódot. Meg Grace-t a túlvilágra, ami nem lehetett olyan fájdalmas a nézőnek, hiszen a sztorit illetően az ő ideje már az előző epizódban lejárt. Most csak meggyőződhettünk erről.

Az American Horror Story minden kétséget kizáróan egy műalkotás, a szakma egyik gyöngyszeme. Mindig el tudja kapni leggyengébb idegszálainkat, hogy aztán szívünkkel rántsa azt magával. Nincs biztonságban, akit szeretünk, s aki gonosz, az érdekes. Közben meg véres az egész, de a horror műfaj összes mocska tortáról lenyalandó habbá válik a nézőnek. Bravó!

The Walking Dead S03E04 - 43 perc, mely epikussá teszi az évadot?

Egy epizód akkor tökéletes, ha közben olyan érzésed támad, mintha évadzáró volna. Tömény feszültség, maximális akciódússág, progresszió és váratlan csavarok jellemeznek egy ilyen részt. Jó, ha egy tévés szezonban egy-két sorozatban lelünk eféle bravúrt. Szeptembertől egészen idáig csak az American Horror Story második évadának legutóbbi részén élveztem el televízionálisan, de a The Walking Dead ma hasonlót ért el.

A kormányzó kis telepe és a börtön története párhuzamosan futott egymással. Azt gondolom már mindenki sejti, hogy Philip (a kormányzó) és Andrea között dolgozni kezd a kémia, amit lassan, de biztosan már mindketten fizikába ültetnének át. Andrea telep iránti nyitottsága persze nem tetszik feka őrangyalának, aki igyekszik kiszimatolni a szarvasgombát. Ez egy tök jó dolog, mást nem is várunk tőle, rejt is izgalmakat bőven.

A börtön történései viszont elnyomták a kormányzót. Egyszerűen fenomenális, mekkora problémahalmazba burkolták Rickéket. És ami a legjobb az egészben, hogy sejtésünk sem lehetett semmiről, a börtön egy csettintésre vált csatatérré. Nem építették erre a történetet, egy szál sem mutatott ilyen végkifejletre, tiszta rétről jött a zombik inváziója. És működött, ugyanis nem mindennapi öldöklést láthattunk. Sőt, utoljára talán a második évad zárórészében mutattak hasonlót.

Persze nem is a zombik öldöklésén van a hangsúly, sokkal inkább a jól megszokott szereplők elvesztésén. T-Dog kinyírásában mindannyian biztosak lehettünk, pusztán idő kérdése volt az egész. Ami egyelőre sokkhatásban tart, az Lori halála és annak igencsak szövevényes módja. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar búcsút vehetünk tőle. A szenvedés, a másodperceken belüli döntéskényszer, az asszisztáló szereplők sokkja és a császármetszés lebonyolítása egy olyan jelenetet szült (no offense, Lori), melyet egész' egyszerűen sorozattörténelmi pillanatnak tartok. Már csak azért is, mert nem vagyok szentimentális néző. Érzek izgalmat, feszültséget és örömöt, de nem jellemző, hogy fájdítani lehessen a szívemet. Ha ezt egy valóban empátiánkat kimerítőnek szánt képsorral el tudják érni nálam, akkor náluk a gyeplő.Tökéletes véget írtak Lorinak.

A The Walking Dead ezúttal hivatalosan is révbe ért, joggal várhatunk idegtépő és lehetőleg gyors fejlődést az elkövetkezendő epizódokban.

The Real Housewives of Atlanta S01 - Ékszerrengetegbe veszett valótlan feleségek

Noha a The Real Housewives of Atlanta már a negyedik évadát zárja, sosem tettem róla említést, hogy az első szériát bizony végignéztem és éppen eleget is sikerült belőle kapnom ahhoz, hogy végezzek vele.

A műsor rám kissé offenzíven hatott, hiszen túlságosan nagy hangsúlyt fektetett a külsőségekre, a tipikus amerikai gazdagságra. A háziasszonyok eltartásának gyümölcsei: az ékszerekre, autókra és ruhákra fektetett hangsúly nagyobb, mint a cselekmények és történések jelentősége. Az atlantai MILF-ek méregdrága életvitelüket séfek és cselédek segítik, beállítva azt egy valójában teljesen átlagos amerikai családfenntartásnak. Ezzel automatikus ürességet és kellemetlen plasztikízt biztosítanak a műsornak. A "nézd, mim van"-attitűd persze az elitréteg képviselői körében jól megszokott viselkedési forma, így nem kéne meglepődnünk rajta. Csak amikor már a huszadik percnél járunk és Sherée még mindig azon hezitál, melyik bundát is vegye meg télre, enyhén szólva szürke és "who gives a fuck"-hatású.

Az évad során egészen végig úgy éreztem, hogy sokkal inkább a tárgyi, mintsem az érzelmi gazdagság van agyon reprezentálva. Ez pedig lapossá és sivárrá tette az egészet. Az emberi kapcsolatok nem egyszer kerültek háttérbe egy-egy aranynyaklánc vagy sportautó mögött. A reunion ezért is jelentett lelki felüdülést számomra, mert végre jelentősen nagyobb arányban foglalkoztak egymás problémáival a feleségek, ami hitelessé és ténylegesen élvezhetővé tette azt az egy órát.

NeNe egy tökéletes reality-figura, mára az egyik legismertebb feleség a The Real Housewives-franchise-ban (mert ugye van több adaptáció is). Hangos, szókimondó, a tipikus feka valósághős. Barátnője, Lisa, egy cserfes Duracell-nyusziként viselkedett egészen a reunionig, ahol felettébb agresszív magatartása nálam teljes karakterrombolást eredményezett. NeNe ősellensége, Sherée a szofisztikált és elegáns háziasszony megtestesítője lenne, de természetesen szarul sikerült a portré. Kim a platinabarbi, avagy a lábtörlő, akit mindenki sározhat és nem fog harapni nagyot érte. A szereplőgárda ötödik tagja végül DeShawn, akinek szerződését a második évadra már nem újították meg. Az az igazság, hogy DeShawn karaktere elveszett a többi feleség között. Egyszerűen nem tudott lépést tartani a drámával (már amennyi volt), nem éreztem a többiekkel egyenrangú figurának, nem tett sokat a műsorhoz, kissé távolságtartónak tűnt és nem igazán találta a helyét. Ő volt az évad szürke egere.

Mára már három új karakterrel bővült az atlantai plasztikmese, csupán Lisa-nak kellett távoznia az eredeti csapatból. Elkaptam néhány vicces helyzetet az első évad óta, de nem tervezem, hogy újból belefolyok a feleségek rettentő izgalmas életébe.