A két nagy közönségkedvenc Izrael és San Marino elvérzett, a görög bulit az utolsó pillanatban mentették meg, Románia és Málta pedig tovább érleli bennünk a sorozatgyilkost. De ami a legfontosabb: Magyarország újra döntős!
Lettország PeR-ja energikus, friss és élettel teli volt, a rap/ének és a nézők buzdítása, szólongatása viszont nem tartott semmiféle balanszot egymással, utóbbi simán elnyomta a produkciót. Számomra viszont ők voltak az idei "élvezhető ciki"-kategória képviselői, ennek ellenére továbbjutásukat abszolút nem tartottam reálisnak, nem is kell velük számolni szombaton. Arra mindenesetre tökéletesnek bizonyultak, hogy megnyissák a második elődöntőt.
A letteket
San Marino követte. Valentina Monetta tavaly már sokkolt minket a Facebook-dallal, idei visszatérését viszont hatalmas figyelem övezte, ugyanis dala, a
Crisalde személyes toplisták élén tündökölt. Egy egészen korrekt színpadi produkciót láthattunk, klasszikus Eurovíziós előadás volt. Viszont a klasszikus Eurovízió egyet jelent az euroretróval és a kissé ódivatú behatással. A megjelenés óta túlértékeltnek tartottam és talán én vagyok az egyetlen rajongó, akit nem lep meg a bukásuk. Úgy tűnik, meg kell jegyeznünk az íratlan törvényt: San Marino nem lehet döntős. Sem a nézők, sem pedig az univerzum nem akarja összekaparni nekik azt a belépőt a fináléra. Egyszerűen csak nem.
A harmadik fellépő a rendkívül botrányos
Macedónia volt. Tudni illik, Esma és Lozano nem a
Pred da se razdeni-vel képviselték volna hazájukat tegnap, hanem egy másik dallal (
Imperija). A macedón rajongók viszont olyannyira fellázadtak a döntés ellen, hogy végül lecseréltették a hazai közszolgálati tévével a számot. Ezzel viszont csak még több olajat öntöttek a tűzre, ugyanis a macedónoknak az új dal sem tetszett és ezúttal a régit követelték vissza. A döntéshozók reakciója persze egyértelműen egy "ah, fuck it" volt, az új szerzeményt nem kívánták lecserélni. Nem lettek döntősök, megérdemelték. Esma-t valamennyire persze sajnálom, hiszen hazájában az egyik legnépszerűbb énekesnő és valahol Macedónia is tehet arról, hogy fényéből vesztett Malmőben.
A negyedik a sorban
Azerbajdzsán volt. Farid Mammadov előadása bennem különös érzelmeket keltett. Szóval volt Farid és mellette, illetve alatta egy férfi táncos "táncolt", jobban mondva mozgott a zenére, meg hát utánozta Farid mozdulatait tükörképként. Na most a kettejük által generált légkör nekem azt a hatást keltette, mintha Farid neki énekelte volna a dalt, s mikor megjelent a női táncos és a "tükörkép" gyakorlatilag közéjük állt, egy biszexuális szerelmi harc vette kezdetét. A "tükörkép" még akarta Faridot, de Farid már a mellek irányába vette volna az irányt. Az biztos, hogy ezen értelmezést olvasva az emberi jogokról mit sem tudó azeriek baltával vernék szét a koponyámat, de igen, nekem ennyire félreérthető volt. Azerbajdzsán egyébként továbbjutott, ez természetes.
Finnország... szörnyű dalszöveg, szörnyű üzenet, műanyag atmoszféra, erőltetett amerikanizált popszemét. Könyörgöm, még a háttér is Las Vegas-ról szólt. Persze nem azzal van a gond, hogy oké, Amerika, fuck yeah, hanem azzal, hogy nagyon látszott, hogy ilyen akar lenni. Ez pedig csak egyetlen bodzakosárrá tette a sok közül. Ennek ellenére döntős, hiszen a tinik is rászoktak a versenyre.
A zenei penészedés tovább folytatódott, a finn giccsparádé után ránk zúdult a máltai nyáltenger. A nagy kérdés a következő: Tényleg létezik ennyi öregasszony, aki tudja, hogyan kell SMS-t küldeni? Merthogy továbbjuttatta valaki... tavaly is abszolút igazságtalannak tartottam és idén is annyit tudok mondani, hogy
Málta igazán nem érdemli meg ezt a sikersorozatot.
A bolgár rajongók pedig mára már biztosan eret vágtak magukon.
Bulgáriával is igazságtalan, ami történik, de teljesen más okból, mint Málta esetében. Ők ugyanis küldtek már egy Poli Genovát (2011) és egy DeepZone & Baltazar-t (2008), akik szerintem megérdemelték volna a döntőt. A nézők viszont 2005 óta csak egyetlen alkalommal szavaztak bizalmat Bulgáriának. 2007-ben éppen Elitsa és Stoyan voltak azok, akiknek sikerült a mára már lehetetlennek tűnő álmot megvalósítani. Tegnap viszont nem tudták megismételni a
Water sikerét, kevésnek bizonyultak a fináléba
Samo championi c. dalukkal. Kilenc részvételből tehát nyolc sikertelen volt. Hogy mit fog csinálni ez a szerencsétlen ország jövőre, azt nem tudom. Szerintem ők sem.
Izland lépett fel nyolcadikként a színpadra. Egy korrekt balladát hallhattunk egy szép arcú viking előadásában, a továbbjutás borítékolható volt.
Görögország az egyik kedvencemmé nőtte ki magát tegnapra. Erőteljes, férfias előadás, alkoholmámoros és bulis dal, tánc és pörgés. Ezt mindet pedig kik, ha nem a görögök tudják a leghitelesebben hozni? A Koza Mostra
Alcohol is Free c. dalára ment is egy szavazat tőlem. Szívroham viszont kerülgetett, hiszen Görögország továbbjutását utolsóként jelentették be. A bejelentésnél ha Magyarországnak nem is adtak elég izgulási időt, Görögországért már igencsak hagyták a körmeimet tövig rágni.
A tizedik
Izrael volt a sorban és felháborítónak tartom kiesésüket. Moran Mazor egy bomba volt. Bomba! Hogy lehetett a kárára döntőbe szavazni azt a nyálas Gianluca-t (Málta) és a tökeit vesztett Cezart (Románia)? Mégis hogy?! Izraellel igazságtalanul bántak el a nézők idén, ez abszolút nem volt megérdemelt és nem is láttam előre. Stimmelt a hang, a dráma, a ruha, minden. Érdekes.
Izraelt
Örményország követte egy viszonylag lagymatag pop rock (?) nótával.
Lonely Planet, változtassunk, világbéke meg satöbbi. Továbbjutásának kihirdetésekor hatalmas fújjolás vette kezdetét az arénában, amit nem értettem még akkor sem, ha én sem tartottam erősnek a dalt. Miért is akadt ki az aréna ennyire?
Magyarországról majd a bejegyzés végén értekezem, addig is
Norvégia. Margaret Berger és az
I Feed You My Love az idei kedvencem. Teljes mértékben visszaadja a zenei ízlésemet, a színpadi produkció egyszerű, de hatásos volt, a görögök mellett pedig rá is szavaztam. Nagyon-nagyon szeretném, hogy Norvégia nyerjen idén. Az Eurovíziós Dalfesztivál történelmének egyik legjobb dalát szállítják. És persze továbbjutottak.
Norvégiát egy egészen felejthető
Albánia követte, semmit nem tudok kiemelni az előadásból. Úgy tűnt, mintha a pirotechnikától várták volna a megváltást, ami szerencsére nem jött el. Őket
Grúzia szerelmes duója követte. Ekkor éreztem, hogy eljött az idő egy mosdóba vonulásra, úgyhogy ennyire izgatott fel a darab.
Svájc a Takasa
You and Me c. dalával indult, amit nagyon kedvelek kiesésük ellenére is. A sikertelenség viszont nem lepett meg, hiszen rengeteg negatív kritikával kellett szembenézniük nemzetközi szinten és persze az Üdvhadsereg-tagságuk sem vetett jó fényt rájuk. A produkció sajnos nem állt másból, mint hogy felálltak egymás mellé és énekeltek. Semmi mozgás, csak a csaj szánalmas ki-kinyerítése. De a dal jó és kiállok mellette.
A második elődöntőt
Románia zárta. (Érdekes, hogy tegnap csak a kedvenceim és az általam legkevésbé kedvelt előadók léptek fel.) Én értem, hogy Cezarnak ez a hangszíne és hogy ez valami rohadtul elfogadott dolog az operában. Én értem ezt. De akkor sem tudok elmenni a tény mellett, miszerint ez az előadás olyan volt, mintha egy kasztrált indiai kisfiú ordított volna egy ultraszexi bollywoodi színésznő láttán, a háttérben egy falusi diszkó kezdő lemezlovasának próbálkozásaival. Nem volt jó! Nem! Férfiatlan volt és ugyanúgy felemelkedett a levegőbe, mint a nagy szövetséges Moldova. Na meg az a gönc... de persze döntős lett, miért is ne kínozzuk az istenfélő európaiakat... Nem sok pontot jósolok neki.
Mielőtt elérkeztünk volna a versenyhez, arról írtam, hogy ByeAlex szereplése mindenképpen tanulságos lesz. Akkor is, ha elbukik és akkor is, ha siker. A bukás azt jelentette volna, hogy soha többé ne küldjünk ennyire alternatív, már-már underground stílusú zenét és előadót. A siker viszont ugyanezt jelentette, csak ellenkezőleg... Oké, ne küldjünk, mert a magyar indulón is ugyanúgy szórakozni akarok, mint a többin, de annyit biztosan mondhatok, hogy merjünk újítani. A Compact Disco-val elindultunk egy ugyan rizikóval teli, de vérfrissítést hozó úton és ByeAlex-szel folytattuk. Sikeresen. Pedig nem hittem volna márciusban, hogy ez lesz. Annyira hittem Gigiben, hogy más alternatívára nem is gondoltam. Szerintem A Dal 2014-es kiadásának fogyasztását ez a kvalifikáció megkönnyítette a magyarok számára és most már nem vesszük majd annyira görcsösen az egészet, hiszen megtanultuk: bármit sikerre lehet vinni, ha megteremtünk egy erős imidzset hozzá.
Magyarország 1994-ben debütált a versenyen. Azóta összesen tizenegyszer szerepeltünk és legutóbbi hét részvételünket érintette a formátumújítás, miszerint elődöntőben kell bizonyítani a döntő előtt. Az elődöntőkből csak kétszer nem sikerült továbbjutnunk (Csézy - 2008 és Ádok Zoli - 2009), úgyhogy 4:2 a haladás javára. Azt hiszem, ez eléggé bizalomgerjesztő statisztika.
Eurovíziós Dalfesztivál 2013 Malmö - Szombat este 21:00-kor az m1-en és az adal2013.hu-n. Hajrá ByeAlex, hajrá Magyarország!
