2013. szeptember 9., hétfő

Miami Monkey S01E01 - Újra cuppant a reality tv legnagyobb szája

Szeptember 8-án rajtolt a VH1-on a Mob Wives-ban felfedezett Angela "Big Ang" Raiola legújabb műsora, a Miami Monkey. A reality minden idők egyik legérdekesebb valósághősének friss bizniszét mutatja be, ahogyan egy újabb bárral bővíti Miami vendéglátóiparát. Az S01E01 korrekt sztorival nyitott, s bár nehéz elképzelni, hogy Ang fénye a legkisebb mértékben is kopna, a műsoridőt már abszolút nem tölti ki, helyette üresfejű cicababák civakodásait élvezhetjük. Feltéve, ha élvezzük.

Big Ang délre viszi az egész famíliát, a família meg utálja a délieket
Az alapsztori szerint Big Ang bővíti Staten Island-i klubláncát, s a Drunken Monkey mellett belekezd a Miami Monkey üzemeltetésébe. Hogy a folyamat zökkenőmentesen menjen, több rokonát is felkéri, hogy nyújtsanak segítő kezet neki. Itt van máris Raquel, Big Ang lánya, aki szigorú, némileg konzervatív és szereti kontroll alatt tartani a dolgokat. Barátnője, Ryan egy tűzről pattant csaj, aki ki szeretné magának sajátítani a bárpultot, nem igazán enged komfortzónájába senkit. Marissa, a plázacica szintén egy barátnő, akinek a férje gyilkosságért ül a börtönben, s majd csak húsz év múlva szabadul. Roxanne a hars, szókimondó karakter, aki képes bárkit leteremteni a legkisebb botlás miatt is. Gabby pedig Big Ang fiának párja, akinek annyira nincs önbizalma, hogy inkább pulóvert hord bikini helyett a negyven fokos hőségben.

Big Ang kissé magára haragítja a csapatot, amikor közli, hogy három helyi lakost is felvett a bárba. Az egyetlen srácot, a még kábel tévéhez mérten is kínosan üresfejű Nate Ryant mindenki szereti, hiszen többen is szemet vetettek rá, a másik két lányt viszont vehemensen igyekeznek kiutálni a többiek. Az egyik szerencsétlen Cristina, akiről nem sokat tudhattunk meg azon kívül, hogy a másik csaj, Morgan saját bábjává szeretné tenni. Morgan egy libadíva, aki tíz rongyért simán megverekszik bárkivel magassarkút viselve egy tonna iszapban. Hírnevet viszont nem a Miami Monkey-val fog szerezni, hiszen szerepelt az Oxygen csatorna zászlós hajójában, a Bad Girls Club ötödik évadában. Onnan is hamar kitúrták a luvnyák egyébként, összesen két epizódig húzta. Szóval ha híre ugyan megelőzte, Big Ang mellett elérheti az igazi nagy áttörést. Már csak azért is, mert eddig úgy tűnik, a két nagyszájú kedveli egymást.


Kicsit hiányzik Big Ang
Noha a reality alapszereplője Angela, maga a műsor bizony nem igazán rá van kiélezve, ez pedig nem adja vissza a Big Ang című, ezt megelőző spin-off hangulatát. Úgy érzem, mintha a mérleg egyik oldalán lenne Big Ang, a másikon pedig a személyzet, s utóbbi nyert is az első epizódban. Kicsit higítottak a Big Ang-jelenségen, holott az teljesen jól működött az előző spin-off során. Személy szerint nem nyúltam volna bele.

Miami Monkey - Vasárnaponként a VH1 műsorán!

2013. augusztus 18., vasárnap

HOPPÁ! Szokatlanul, de újraindul a ValóVilág Szlovákiában és Csehországban!

Eleinte óriási sikerrel futottak, majd hatalmasat buktak a ValóVilág helyi adaptációi Szlovákiában és Csehországban. Most viszont mindkét ország úgy döntött, hogy elindítja a legújabb évadot, felbátorodva a magyar visszatérés sikerén. Figyelemmel követem a két műsort, illetve a vyvoleni-2013.cz szerkesztőjével beszélgettem, aki rengeteg hasznos információval látott el.


Szlovákiában abszolút eltérnek a ValóVilág eredeti formátumától. Amit látni fog a néző, az gyakorlatilag nem is ValóVilág lesz, hanem egy kőműves reality. Az igencsak szolid beszavazóshow-k (negyedórás gyors futamok internetes szavazással) már megtörténtek, 16 villalakó költözik majd be a villába. Ja, hoppá! Hát ez az, ami nem igaz.

A sóderkeverés egy központi téma lesz a szlovák VV-ben
A Joj TV kitépte a ValóVilág gyökereit és újakat vetett el. VyVolení- Dom Snov (Kiválasztottak - Álomház). A szlovák játékosok többé már nem villalakók, ugyanis nem fognak villában élni. Ez a magyar nézőnek elképzelhetetlen. Nem lesznek többé tükrös falak és mosókonyhába való félrevonulások. Viszont lesz egy lepukkant ház, amit maguknak a játékosoknak kell felújítani. Hónapokig azt fogja figyelni a néző napi hatvan percben, miként bravúrozik vagy éppen bukik az építkezés területén a 16 résztvevő. Lesz itt talicska, malter és laminált lap minden mennyiségben. A játékosok a házban fognak lakni, míg teljesen fel nem újítják. Ha ez megtörtént, a csodapalota azé lesz, akit a nézők győztessé avanzsálnak. S a nézők kb. ennyi beleszólást kapnak, ugyanis a párbajok előre felvett fizikai megmérettetések lesznek, a rajongók tehát nem szavazhatnak majd kedvenceikre egy élő adás keretein belül. A szlovák ValóVilág interaktivitása tehát megszűnik.

Mi az, hogy a kanapén fekszik délután háromkor? Takarodjon ásni!
Szlovákiában nem igazán tűrik a nézők, hogy olyan embereket nézegessenek főműsoridőben, akik naphosszat lógatják a lábukat a jacuzziban vagy éppen azon az apróságon tépik egymás haját, hogy ki ette meg az utolsó füstölt edami-szeletet. Jobban szeretik, ha a nép lányai és fiai a tévé képernyőjén is szorgosak, nem pedig naplopók. Ezért alakították hát úgy a formátumot, hogy az megfeleljen a szlovák fogyasztói elvárásoknak és ha szigorúak akarunk lenni, akkor a konkurens csatorna Farm című műsorának. A Farm helyi adaptációját a TV Markíza sugározza óriási sikerrel, aminek lényege, hogy meghatározott számú játékost kitesznek egy elhagyatott farmra, hogy ott parasztkodjanak egy hatalmasat és túléljék a vadont. Már a negyedik évadnál tartanak. (Magyarországon 2002-ben vetítette a Viasat 3, de a ValóVilág és a Big Brother első évadjai mellett senki sem volt kíváncsi rá, szépen meg is bukott.) A harmadik VyVolení (Kiválasztottak) tehát a Farm 4 ellen fog menni, mondhatni hasonló tartalommal.

Nem okosak, de legalább jár a szájuk
A lakók között megtalálhatjuk a vidéki kretént, az üresfejű cicababát, a tetovált cassanovát, a családanyát, a meleg srácot és a szerethető dagi lányt. Hogy miként működnek majd együtt, arra nem sokára fény derül. A lányok mindenesetre érdekesebbnek tűnnek, mint a fiúk, de ez a casting nálam abszolút előrevetít szerelmet, vonzalmat és drámát, szóval jó eséllyel indulnak.

"A döglött halat mégis újraélesztik"
Szlovákiában 2005-ben indult az első VyVolení hatalmas sikerrel. Egy időben futott a TV Markíza Big Brotherjével, de kiütötte nézettségben. Nem volt hát kérdéses, hogy a Joj TV 2006. januárjában elindítja a VV2-t. A több magyar származású villalakóval is operáló évad viszont abszolút nem ismételte meg az első széria sikereit, csúnyán megbukott. A döglött halat mégis újraélesztik, bár mivel semmi sem emlékeztet az eredeti VyVoleníre, csak a műsor neve, ezért akár tekinthetjük egy teljesen új produkciónak is.


A csehek egy méregdrága ValóVilág-gal készülnek, ami a Cesko Slovensko má talent 4 (a helyi Csillag születik negyedik évada a két ország résztvevőivel) költségeit is túlszárnyalja. A harmadik évad óta viszont mindig azzal terelték a pletykákat egy esetleges negyedik szériáról, hogy az túl drága lenne.

Celebek a villában?
Pletykák szerint civilek és celebek élnek majd együtt a VV4 villájában, ugyanis feltűnt a rajongóknak, hogy egy hálószobában nyolc, míg a másikban csak négy ágy van. Lehetséges, hogy a magyar VV4 celebekkel forgatott teszthetéből indulnak ki, a Prima TV egyelőre nem erősítette meg ezeket a spekulációkat. Azt viszont igen, hogy egy régi arccal is találkozhatnak majd a nézők. Elvileg az első széria győztese, Vladko lenne az, viszont ő nagyon nem szeretne visszatérni a villába. Noha megnyerte saját évadát, a magazinoknak tett nyilatkozataiból kiderült, hogy megutálta a műsort és hátrányként éli meg, hogy mindenhol felismerik. El is költözött Spanyolországba. Most viszont a Prima TV próbálja meggyőzni őt, hogy legyen olyan kedves, menjen vissza Prágába és vegyen részt a játékban... persze egy nagy összegű csekk ellenében.

Ha a celeb-civil pletyka valósnak bizonyul, akkor a cseh készítők minden bizonnyal hallottak már a Carre VIP-ról. Arról a francia valóságshow-ról, ahol ismert és ismeretlen emberek éltek egy fedél alatt és néhány epizód múlva levették a képernyőről, mert senki sem nézte őket. Tökéletes alap.

A cseheknél is bukott, mégis visszahozzák
És rejtély, hogy miért. A cseh nézőket 2005-ben kerítette hatalmába a VyVolení első évada, ami hatalmas sikert aratott köreikben. A konkurens Nova TV Big Brother-jét megsemmisítette. Amíg a VV1 1,7 millió nézőt ültetett a képernyők elé, addig a BB1 0,5 millió nézőt hozott átlagosan. (Nálunk hajszálpontosan ugyanezekkel a nézőszámokkal harcolt egymás ellen a VV2 és BB2 2003-ban.) A VyVolení minden idők legnézettebb reality show-jává vált és a Prima TV zászlós hajójává, így 2006-ban elindították a második évadot, ami korrekt egymillió nézővel le is futott. Akárhogy is, a nézettségi adatok csökkenő tendenciát mutattak és erre fittyet hányva a Prima TV belekezdett a harmadik szériába 2007-ben. A VyVolení - Noví Hrdinové (Kiválasztottak - Új hősök) viszont olyat bukott, amilyet ValóVilág még soha: 0,5-ös átlagnézettséggel lett az enyészeté.

Így nem csoda, ha mindenkit sokként ért, hogy a 2007-es bukás ellenére mégis elindul a VV4. A legfőbb magyarázat erre az lehet - azon kívül, hogy a Prima TV szenvedélye a műsor -, hogy tanúi voltak a magyar visszatérés sikerének. Magyarországon 2004-ben búcsúzott a VV3 és 2010-ben hatalmas sikerrel tért vissza a VV4. E sikeren felbuzdulva vághattak bele az újabb cseh kiadásba, csakhogy az a különbség, hogy nálunk sohasem futott ki a ValóVilág, a nézettség mindig felfelé ívelt, Csehországban pedig ellenkezőleg. Hétfőn adják az első beszavazóshow-t, kíváncsi vagyok a nyitónézettségre.

Mit várhatunk a cseh verziótól?
A VyVolení 4 minden bizonnyal a magyar testvérműsorra fog hajazni, még ha arculatában vissza is tértek az első évad elemeihez. Lesz villa, lesznek villalakók, a nézők döntenek majd a párbajok kimeneteléről, a cseh VV megmarad VV-nek. Meglepetések viszont nyilván lesznek, de ezekről majd a jövőben derül ki több.

Volt hát egy valóságshow, mely évekkel korábban nagyot bukott két országban. A szenvedély viszont győzedelmeskedett a nézettségi adatok felett és most mindkét ország újra szerencsét próbál, hátha. Én mindenesetre velük vagyok.

VyVolení - Dom Snov I Joj TV I A harmadik évad - Augusztus 19.
VyVolení 4 I Prima TV I A cseh visszatérés - Augusztus 19.

2013. július 15., hétfő

A Falling Skies egyszerűen csak nevetséges

A Falling Skies korunk apokaliptikus sorozatainak királya lehetne, a benne rejlő lehetőségek végtelenek, az alapkoncepció pedig elég szépen kiaknázható, viszont a harmadik évadban sem tűnik úgy, hogy az írók konstans élvezhetőséget biztosítanának (a The Killing íróitól rengeteget tanulhatnának). Ehelyett folyamatosan elkanyarítják a történetet hülye irányokba, gyengítve a sztori komolyan vehetőségét és minden olyan potenciált, amit jobb írók az egekbe húznának és olyan progressziót és izgalmat kreálnának, amitől már a körmeinken sem lenne mit rágni, mert az előző epizód közben eltűntek.

Spoiler!

Oké, S03E07. Szóval Tom utánaered a nőjének és közös csecsemőjüknek, mert azok megszöktek a táborból és útjuk során elrabolták őket az idegenek. Lóhátra pattan az egész család (Tom és a fiai) és éppen keresik őket az erdőben, amikor útonállók csapnak le rájuk és elveszik fegyvereiket, lovaikat, mindenüket, majd magukra hagyják őket. Tom persze eldönti, hogy utánuk mennek és visszaszerzik vagyontárgyaikat, s meg is találják a rablók házát. (Szóval biztosan követték a patanyomokat. Nincs még egy olyan talaj, mint az amerikai, igaz?) A háznál aztán lecsapnak a huligánokra, akik - láss csodát - szintén egy családot alkotnak. Tomék leszerelik és megkötözik őket, az írók pedig elkövetik a hibát, amit a Falling Skies esetében rendszerszerűen megtesznek: lelkiztetnek mindenkit, aki csak szerepel a jelenetben. A rohadtul irritáló Ben még azt is elmeséli a rá órákkal ezelőtt puskát fogó srácnak, hogy miként gyűlt meg a baja az ufókkal, miközben ápolja a srác haldokló nagybátyját az emeleten, akit meglőtt korábban Tom legkisebb fia. Na igen, ez is hatalmas probléma, hiszen még véletlenül sem kell elfogadtatni a nézővel azt, hogy a fiú, mivel látta, hogy a bátyját, Halt próbálja leszúrni a nagybácsi, beleeresztett egy golyót... A lövés után mindenki halálra dermedt arccal tekint az ifjú titánra és még az áldozat is visszakérdez: "Ezt most miért kellett?" Nincs az a facepalm, nincs az a facepalm...

Tom tehát nem keresi tovább az asszonyt és gyereket, hanem leáll egy teljesen ismeretlent ápolni, annak családtagjaival pedig beszélgetni, lelkizni, mert ő egy olyan ember, aki nem hagyja cserben a rászorulókat... még ha azok egy rossz mozdulatáért ki is nyírták volna őt az erdőben. Tom karaktere nevetséges, nem vezéregyéniség, nem racionális. Nem fogja fel, hogy minden, ezekre az ismeretlenekre elvesztegetett idő a családjának megmentésére lenne fordítható és a legkisebb kölykén fáj a feje, akinek természetes reakciójáért most szégyellnie kellene magát. Ja, és egyébként Tom adta a kezébe a fegyvert.

Később még történik pár leszereltetés-fegyverkezés a két család között, de a végén persze Tomék győznek és elhagyják az objektumot. Na de mi is lenne Tom, ha nem a modern kori Jézus, így inkább mégis visszafordul a családon segíteni, mert hát egy ilyen világban, ahol ember embernek farkasa, még sem kéne olyan könyörtelenül magukra hagyni őket. Visszamegy hát és mattba állítják az őt fogadó földönkívüliek. Pont azt kapja, amit megérdemel, talán most majd megtanulja a leckét. Azt hinné az ember, hogy ennyi szenvedéssel, harccal és az új világról szerzett tapasztalattal nem lehetne valaki ennyire hülye. De lehet és a neve Tom Mason. Tom Mason, aki még az Új Amerikai Egyesült Államok elnöke is volt. (Meg hát elméletben még mindig az.) Főszereplőt utoljára a The Walking Dead-ben írtak így el. Az is fájt.

2013. május 20., hétfő

Eurovízió 2013: A harmadik legnagyobb magyar siker + Top39-es listavideó

















Vége az 2013-as Eurovíziós őrületnek. Panaszra abszolút nem lehet okunk, ByeAlex a magyar Eurovíziós történelem harmadik legjobb eredményét érte el, 10. lett. A győztes Dánia 281 ponttal, bár néha megszorongatta a második Azerbajdzsán. Most néhány hónap szünet következik, aztán újult erővel belevághatunk a koppenhágai versenyre való készülésbe.

A nagy öt + Svédország

Franciaország kapta az 1-es rajtszámot, így egy egészen korrekt dallal sikerült végleg kicseszni (23. helyezés). Olaszország dzsigoló balladája unalmas volt, de a 7. helyen végzett, nedvesítette az albán bugyikat. A házigazda Svédország egyáltalán nem szerepelt jól, ha azt nézzük, mik voltak saját elvárásaik, mekkora felhajtás előzte meg a produkciót és hogyan szerepelt Svédország az elmúlt években. Robin Stjernberg antipatikus figurája nem alakított nagyot a színpadon, szóval én például teljesen meg vagyok elégedve a 14. helyezésével. A britek életműdíjként kezelik az Eurovíziót, így a Blue és Engelbert Humperdinck után Bonnie Tylerrel találkozhattunk, aki ugyan emlékezeteimben igencsak halványan él, de aki még rázza magát az I Need A Hero-ra, az szavazott rá. Az Egyesült Királyság a 19. helyen végzett. Spanyolországot az ESDM képviselte. Maga a dal az egyik kedvencem, de az élő előadás bizony hagyott kívánnivalót maga után, ez pedig meglátszott a helyezésen is: 25. Németországot sajnálom, idén megtört a sikersorozatuk. Cascada csak egy 21. helyre volt elég nekik, pedig egy party-nótát adott elő. (Táncosok kellettek volna...)

Mi a franc volt ennyire szerethető Máltán?


Romániának eleve döntőbe sem kellett volna jutni, Ukrajna pedig ugyanúgy túlértékelt, mint 2011-ben. Kíváncsi vagyok, mekkora pusztítást okozott volna egy 1-es rajtszám mindháromnál.

Izrael kiesése bűzlik, mint egy kínai százéves tojás, itt már kiakadtam


Montenegróra vérfrissítésként szolgált volna a döntőben, az izlandi ballada pedig nyugodtan végezhetett volna Olaszország helyén.

Pontjaink a második elődöntőben




Pontjaink a döntőben


Mivel magyarul énekeltük, sejtettem, hogy a nyelvi rokonságba fektetett határtalan hit nyomán több finnugor nemzet fog szavazni ránk. Így tehát Finnország 10 pontja nem volt kérdéses és az észtek 4 pontját is köszönjük. Előrelátható volt a vikingek szimpátiája is (Norvégiától 2, Svédországtól 3 pontot kaptunk), illetve néhány szomszédos ország szavazata (Szerbiától 2, Horvátországtól 4 pontot kaptunk). Az viszont teljes meglepetésként ért, hogy Németországnak 12 pont értékében tetszettünk. Svájc általában szeret minket, de hogy 10 pontra vetemedjenek, az nem volt semmi. A görögöktől, az olaszoktól, a litvánoktól, a bolgároktól, az albánoktól, a franciáktól és főleg a san marinoiaktól nem vártam pontokat. Magyarország szereplése sohasem megjósolható, így legalább izgulhattunk egy jót.

További érdekességek, megjegyzések
  • Egy híddal, konkrétan 14 km-rel arrébb lesz a következő Eurovízió.
  • Egyetlen volt jugoszláv tagállam sem szerepelt a döntőben, ami mindenképpen csökkentette a blokkszavazás érvényesülését és tisztább szavazást biztosított.
  • Csoda történt, Moldova nem Romániának adta 12 pontját.
  • Novodomszky Éva még most sem tud angolul
  • Törökország idén nem vett részt a versenyen, viszont felvételről leadták volna, ha a finnek produkciója nem egy leszbi csókban kulminál, illetve ha a svédek szavazás-zárás utáni produkciója nem tartogat meglepetésként egy újabb meleg akciót. Tehát a törökök megmutatják, hogy tényleg nem tartoznak Európához.
  • A pontbemondók? DIE.
  • Eric Saade meg minek kellett? Ja, hogy új album... remek...
Az első elődöntőről írt bejegyzésemet itt, a második elődöntőről pedig itt olvashattok!

Az első videó a Top39-es listavideóm rövidített, a második a hosszabbított változata. Jó szórakozást!


2013. május 17., péntek

Eurovízió 2013: Ilyen volt a második elődöntő
















A két nagy közönségkedvenc Izrael és San Marino elvérzett, a görög bulit az utolsó pillanatban mentették meg, Románia és Málta pedig tovább érleli bennünk a sorozatgyilkost. De ami a legfontosabb: Magyarország újra döntős!

Lettország PeR-ja energikus, friss és élettel teli volt, a rap/ének és a nézők buzdítása, szólongatása viszont nem tartott semmiféle balanszot egymással, utóbbi simán elnyomta a produkciót. Számomra viszont ők voltak az idei "élvezhető ciki"-kategória képviselői, ennek ellenére továbbjutásukat abszolút nem tartottam reálisnak, nem is kell velük számolni szombaton. Arra mindenesetre tökéletesnek bizonyultak, hogy megnyissák a második elődöntőt.

A letteket San Marino követte. Valentina Monetta tavaly már sokkolt minket a Facebook-dallal, idei visszatérését viszont hatalmas figyelem övezte, ugyanis dala, a Crisalde személyes toplisták élén tündökölt. Egy egészen korrekt színpadi produkciót láthattunk, klasszikus Eurovíziós előadás volt. Viszont a klasszikus Eurovízió egyet jelent az euroretróval és a kissé ódivatú behatással. A megjelenés óta túlértékeltnek tartottam és talán én vagyok az egyetlen rajongó, akit nem lep meg a bukásuk. Úgy tűnik, meg kell jegyeznünk az íratlan törvényt: San Marino nem lehet döntős. Sem a nézők, sem pedig az univerzum nem akarja összekaparni nekik azt a belépőt a fináléra. Egyszerűen csak nem.

A harmadik fellépő a rendkívül botrányos Macedónia volt. Tudni illik, Esma és Lozano nem a Pred da se razdeni-vel képviselték volna hazájukat tegnap, hanem egy másik dallal (Imperija). A macedón rajongók viszont olyannyira fellázadtak a döntés ellen, hogy végül lecseréltették a hazai közszolgálati tévével a számot. Ezzel viszont csak még több olajat öntöttek a tűzre, ugyanis a macedónoknak az új dal sem tetszett és ezúttal a régit követelték vissza. A döntéshozók reakciója persze egyértelműen egy "ah, fuck it" volt, az új szerzeményt nem kívánták lecserélni. Nem lettek döntősök, megérdemelték. Esma-t valamennyire persze sajnálom, hiszen hazájában az egyik legnépszerűbb énekesnő és valahol Macedónia is tehet arról, hogy fényéből vesztett Malmőben.

A negyedik a sorban Azerbajdzsán volt. Farid Mammadov előadása bennem különös érzelmeket keltett. Szóval volt Farid és mellette, illetve alatta egy férfi táncos "táncolt", jobban mondva mozgott a zenére, meg hát utánozta Farid mozdulatait tükörképként. Na most a kettejük által generált légkör nekem azt a hatást keltette, mintha Farid neki énekelte volna a dalt, s mikor megjelent a női táncos és a "tükörkép" gyakorlatilag közéjük állt, egy biszexuális szerelmi harc vette kezdetét. A "tükörkép" még akarta Faridot, de Farid már a mellek irányába vette volna az irányt. Az biztos, hogy ezen értelmezést olvasva az emberi jogokról mit sem tudó azeriek baltával vernék szét a koponyámat, de igen, nekem ennyire félreérthető volt. Azerbajdzsán egyébként továbbjutott, ez természetes.

Finnország... szörnyű dalszöveg, szörnyű üzenet, műanyag atmoszféra, erőltetett amerikanizált popszemét. Könyörgöm, még a háttér is Las Vegas-ról szólt. Persze nem azzal van a gond, hogy oké, Amerika, fuck yeah, hanem azzal, hogy nagyon látszott, hogy ilyen akar lenni. Ez pedig csak egyetlen bodzakosárrá tette a sok közül. Ennek ellenére döntős, hiszen a tinik is rászoktak a versenyre.

A zenei penészedés tovább folytatódott, a finn giccsparádé után ránk zúdult a máltai nyáltenger. A nagy kérdés a következő: Tényleg létezik ennyi öregasszony, aki tudja, hogyan kell SMS-t küldeni? Merthogy továbbjuttatta valaki... tavaly is abszolút igazságtalannak tartottam és idén is annyit tudok mondani, hogy Málta igazán nem érdemli meg ezt a sikersorozatot.

A bolgár rajongók pedig mára már biztosan eret vágtak magukon. Bulgáriával is igazságtalan, ami történik, de teljesen más okból, mint Málta esetében. Ők ugyanis küldtek már egy Poli Genovát (2011) és egy DeepZone & Baltazar-t (2008), akik szerintem megérdemelték volna a döntőt. A nézők viszont 2005 óta csak egyetlen alkalommal szavaztak bizalmat Bulgáriának. 2007-ben éppen Elitsa és Stoyan voltak azok, akiknek sikerült a mára már lehetetlennek tűnő álmot megvalósítani. Tegnap viszont nem tudták megismételni a Water sikerét, kevésnek bizonyultak a fináléba Samo championi c. dalukkal. Kilenc részvételből tehát nyolc sikertelen volt. Hogy mit fog csinálni ez a szerencsétlen ország jövőre, azt nem tudom. Szerintem ők sem.

Izland lépett fel nyolcadikként a színpadra. Egy korrekt balladát hallhattunk egy szép arcú viking előadásában, a továbbjutás borítékolható volt.

Görögország az egyik kedvencemmé nőtte ki magát tegnapra. Erőteljes, férfias előadás, alkoholmámoros és bulis dal, tánc és pörgés. Ezt mindet pedig kik, ha nem a görögök tudják a leghitelesebben hozni? A Koza Mostra Alcohol is Free c. dalára ment is egy szavazat tőlem. Szívroham viszont kerülgetett, hiszen Görögország továbbjutását utolsóként jelentették be. A bejelentésnél ha Magyarországnak nem is adtak elég izgulási időt, Görögországért már igencsak hagyták a körmeimet tövig rágni.

A tizedik Izrael volt a sorban és felháborítónak tartom kiesésüket. Moran Mazor egy bomba volt. Bomba! Hogy lehetett a kárára döntőbe szavazni azt a nyálas Gianluca-t (Málta) és a tökeit vesztett Cezart (Románia)? Mégis hogy?! Izraellel igazságtalanul bántak el a nézők idén, ez abszolút nem volt megérdemelt és nem is láttam előre. Stimmelt a hang, a dráma, a ruha, minden. Érdekes.

Izraelt Örményország követte egy viszonylag lagymatag pop rock (?) nótával. Lonely Planet, változtassunk, világbéke meg satöbbi. Továbbjutásának kihirdetésekor hatalmas fújjolás vette kezdetét az arénában, amit nem értettem még akkor sem, ha én sem tartottam erősnek a dalt. Miért is akadt ki az aréna ennyire?

Magyarországról majd a bejegyzés végén értekezem, addig is Norvégia. Margaret Berger és az I Feed You My Love az idei kedvencem. Teljes mértékben visszaadja a zenei ízlésemet, a színpadi produkció egyszerű, de hatásos volt, a görögök mellett pedig rá is szavaztam. Nagyon-nagyon szeretném, hogy Norvégia nyerjen idén. Az Eurovíziós Dalfesztivál történelmének egyik legjobb dalát szállítják. És persze továbbjutottak.

Norvégiát egy egészen felejthető Albánia követte, semmit nem tudok kiemelni az előadásból. Úgy tűnt, mintha a pirotechnikától várták volna a megváltást, ami szerencsére nem jött el. Őket Grúzia szerelmes duója követte. Ekkor éreztem, hogy eljött az idő egy mosdóba vonulásra, úgyhogy ennyire izgatott fel a darab.

Svájc a Takasa You and Me c. dalával indult, amit nagyon kedvelek kiesésük ellenére is. A sikertelenség viszont nem lepett meg, hiszen rengeteg negatív kritikával kellett szembenézniük nemzetközi szinten és persze az Üdvhadsereg-tagságuk sem vetett jó fényt rájuk. A produkció sajnos nem állt másból, mint hogy felálltak egymás mellé és énekeltek. Semmi mozgás, csak a csaj szánalmas ki-kinyerítése. De a dal jó és kiállok mellette.

A második elődöntőt Románia zárta. (Érdekes, hogy tegnap csak a kedvenceim és az általam legkevésbé kedvelt előadók léptek fel.) Én értem, hogy Cezarnak ez a hangszíne és hogy ez valami rohadtul elfogadott dolog az operában. Én értem ezt. De akkor sem tudok elmenni a tény mellett, miszerint ez az előadás olyan volt, mintha egy kasztrált indiai kisfiú ordított volna egy ultraszexi bollywoodi színésznő láttán, a háttérben egy falusi diszkó kezdő lemezlovasának próbálkozásaival. Nem volt jó! Nem! Férfiatlan volt és ugyanúgy felemelkedett a levegőbe, mint a nagy szövetséges Moldova. Na meg az a gönc... de persze döntős lett, miért is ne kínozzuk az istenfélő európaiakat... Nem sok pontot jósolok neki.






Mielőtt elérkeztünk volna a versenyhez, arról írtam, hogy ByeAlex szereplése mindenképpen tanulságos lesz. Akkor is, ha elbukik és akkor is, ha siker. A bukás azt jelentette volna, hogy soha többé ne küldjünk ennyire alternatív, már-már underground stílusú zenét és előadót. A siker viszont ugyanezt jelentette, csak ellenkezőleg... Oké, ne küldjünk, mert a magyar indulón is ugyanúgy szórakozni akarok, mint a többin, de annyit biztosan mondhatok, hogy merjünk újítani. A Compact Disco-val elindultunk egy ugyan rizikóval teli, de vérfrissítést hozó úton és ByeAlex-szel folytattuk. Sikeresen. Pedig nem hittem volna márciusban, hogy ez lesz. Annyira hittem Gigiben, hogy más alternatívára nem is gondoltam. Szerintem A Dal 2014-es kiadásának fogyasztását ez a kvalifikáció megkönnyítette a magyarok számára és most már nem vesszük majd annyira görcsösen az egészet, hiszen megtanultuk: bármit sikerre lehet vinni, ha megteremtünk egy erős imidzset hozzá.

Magyarország 1994-ben debütált a versenyen. Azóta összesen tizenegyszer szerepeltünk és legutóbbi hét részvételünket érintette a formátumújítás, miszerint elődöntőben kell bizonyítani a döntő előtt. Az elődöntőkből csak kétszer nem sikerült továbbjutnunk (Csézy - 2008 és Ádok Zoli - 2009), úgyhogy 4:2 a haladás javára. Azt hiszem, ez eléggé bizalomgerjesztő statisztika.

Eurovíziós Dalfesztivál 2013 Malmö - Szombat este 21:00-kor az m1-en és az adal2013.hu-n. Hajrá ByeAlex, hajrá Magyarország!

2013. május 15., szerda

Eurovízió 2013: Ilyen volt az első elődöntő



Nem is vezetném most fel különösebben a bejegyzést, hanem egyből a közepébe vágnék. Ehhez fogható elődöntőt még soha nem láttam! Nem azért, mert a hallott dalok mellett eltörpülnek a világ zenei életének etalonjai, sem pedig azért, mert arénát robbantó produkciókkal találkoztam. Az első elődöntő bombasztikus volt, mert túlzás nélkül állíthatom, hogy tele volt meglepetésekkel. Eszméletlen nagyokkal.

A versenyt Ausztria kezdte. Natália Kelly Shine című dalát gyakorlatilag semmi sem körítette, egy fényes farmerben és fehér felsőben lengett a színpadon jobbról balra, háta mögött vokáloztak páran. Egy jó produkcióhoz a videoklip hangulatát kellett volna visszahozni a színpadra, aminek jellemzői a fiatalság, az energetikusság és az életkedv. Élőben viszont csak egy szép kis csajt láttunk, aki eldalolgatott és ringott néhányat a szélgép előtt. Nem is csodálom, hogy nem énekelte be magát a fináléba.

Észtország következett másodikként egy jelentősen feljavult előadással. Az észt selejtezőhöz képest Birgit dinamikusabban és hatást keltőbben közvetítette Et uus saaks alguse című dalát, továbbjutása viszont meglepetésként ért. Mégis mi lehetett benne jobb, mint a kiesettekben, akik között egyetlen másodperc alatt rá tudnék mutatni kettőre, hogy nyugodtan helyettesítsék az észt indulót a döntőben. Mert hát Birgit semmi extrát nem hozott, csak egy snassz balladát.

Szlovénia és Horvátország következtek a sorban. Mindkét produkció tetszett, a legtöbbet hozták ki belőlük, maguk a dalok is megfogtak és nem igazán találtam olyan elemet, ami hiányzott volna előadásukból. A horvát Klapa s Mora rendkívül férfias kisugárzást teremtett maga köré mind előadásmódban, mind pedig külső jegyeikben, ruházatukban. (A román Cezarnak lenne mit tanulnia tőlük.) A döntőben való szereplést mégsem tették nekik lehetővé a nézők. Ennek okaként egyértelműen az ízléseltérést tudom megjelölni, szimplán nem fogta meg az egyszerű nézőt a két balkáni ország produktuma. Persze, ha rajtam múlott volna, a döntőben lennének. Szlovénia egy teljesen korrekt elektronikus slágert hozott, a horvátok pedig három percre megéreztették velünk Dalmácia szelét és partjait.

Dánia Loreenja, azaz Emmelie de Forest lépett fel ötödikként Only Teardrops című dalával. Mit is írjak? Idén ő az, akit mind a fogadóirodák, mind pedig a rajongók éltetnek csak úgy, mint tavaly a svéd nyertest. Emmelie népszerűsége és fölénye egyértelmű, nekem meg keserű. Nem szeretem az olyan éveket, amikor már márciusban biztosra vehető egy ország győzelme, mert tompít az Eurovízió fényén. Szeretek izgulni, meg akarom élni az eseményeket úgy, hogy a kimenetelük homályos és bizonytalan. A 2011-es düsseldorfi verseny ebből a szempontból példaértékű (az azeri diadalról persze nyomdafestéket nem tűrő véleményem van). A dal persze az egyik legjobb, az érzelmekre pedig a fuvolával hat. Egy őszinte produkció.

Oroszország képviselője Dina Garipova, aki meglehetősen unalmasan adta elő a What If-et. Ukrajna Zlata Ognevich-e már próbált újítani. Egy két méteres kolosszus vitte be a színpadra, hogy ott egy szikladarabra álljon rá és énekeljen a pillangókról. Giccs. A vizuálok lehettek volna látványosabbak, de idén amúgy sem tettek ki magukért igazán a svédek a háttéranimációkat illetően, úgyhogy ezeket a következőkben nem is említeném meg. A két keletszláv énekesnő továbbjuttatta országát, nem volt meglepetés.

Ami meglepetés volt, az Hollandia sok éves hajtásának kivirágzása. Egészen idáig ők számítottak az egyik legszerencsétlenebb Eurovíziós nemzetnek, hiszen 2005 óta egyetlen alkalommal sem sikerült a döntőbe kerülniük, folyamatosan elakadtak az elődöntőben. 2008-ban sikerült a legközelebb jutniuk, akkor a 13. helyezést érték el és ugye tízen jutnak tovább. Anouk és Birds című száma viszont hatalmas büszkeséggel tölti most el a holland rajongókat és én is örülök sikerének.

Az est legkellemesebb meglepetését a színpadon Montenegró előzte meg. A Who See Igranka-jához kellettek volna a táncosok, az élő előadás pedig a rapperek részéről alulmúlta a stúdióverziót. Kár, mert idén Montenegrót szívesen láttam volna a döntőben, szükségünk van a vérfrissítésre, rajtuk pedig látszik, hogy frissítenék évről-évre, ha hagynák.

A tizedik fellépő Andrius Pojavis volt, akinek kvalifikálása nem a hab, hanem a tűzijáték volt a tortán, a már említett legkedvesebb meglepetés. A műsort megelőzően rendkívül alul értékelték, unták és lehúzták, viszont nálam mindig is a top 10 egyik helyezettje volt és hihetetlenül szurkoltam neki. Andrius egy szerethető figura, egy bohóc és eladta a Something-ot, továbbjuttatta Litvániát.

Fehérororszország ugyan továbbjutott, de abszolút jellegtelennek tartom a produkciót, egy lanyha szenzációhajhász három perc, semmi több. Moldovában pedig akkor csalódtam, amikor kiderült, hogy Aliona Moon románul fogja előadni az O Mie-t. Az angol szövege megfogott, a románt viszont nem értettem, s mivel az angol szöveg értéket adott, a román azt elvette. Untam, de az egekbe emelkedő Aliona nem lehetett vesztes, természetesen beszavazták a döntőbe.

És essünk túl rajta. Írország, Ryan Dolan, Only Love Survives. Közhelyek, olcsó színpadkép, olcsó táncosok, olcsó jelmezek, olcsó dalszöveg, olcsó zenei alap és olcsó vizuálok. Egyszerűen semmi sem stimmelt ennél az előadásnál. Ryan konkrétan "lávot" hányt mindenkire, rossz volt hallgatni és nézni is. Persze minden Eurovízióra kell egy-két szemét is, úgyhogy sikert könyvelhetett el.

Ciprus következett, Despina Olympiou balladája egy kis relax volt az ír cirkusz után, de nem juthatott tovább. Az An me thimasai tényleg csak arra volt jó, hogy egyszer elénekeljék és utána soha többé ne untassák vele a nézőt.

Azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy Belgium kvalifikálására senki nem számított. Annak a gyereknek annyi negatív kritikát kellett lesöpörnie a válláról ahhoz, hogy jól teljesítsen a színpadon, mint tavaly a grúz indulónak, akinek még maradt is rajta néhány. Roberto Bellarossa és a Love Kills a döntőben is képviseli majd Belgiumot.

Az estét Szerbia zárta, a Moje 3 Ljubav je svuda című dalával. Hát az úgy kellett az Eurovízióra, mint iszlám papok egy melegklubba. Nem sikerült bejutniuk a döntőbe, ami azért is meglepő, mert Szerbiára nem igazán jellemző az elődöntőben való elhanyatlás, bármennyire is értékelhetetlen a dal. Tehát nagy ma a szerb csalódottság, de őszintén remélem, hogy nagyot esik a lóról csütörtökön Románia is. No offense.

2013. április 2., kedd

Bates Motel S01E01 - Nem félelmetes az ifjú Norman Bates
















A Bates Motel című thriller újonc egyelőre nem robbantott akcióban, inkább a fiatal, majdani pszichopata személyiségének körvonalazásával foglalkozik. Mondhatnám azt is, hogy Norman Bates fenekén még ott a tojáshéj, viszont ez a tojáshéj annyira odaragadt, hogy szinte el is felejtettem, mekkora vadállat lesz ez, ha felnő.

Úgy tűnik, a sorozat készítői mindent Norman anyjára kennek, akinek aligha esik nehezére férfiakat eltenni láb alól. Az epizód első perceiben férjét, egyben Norman apját nyírja ki, később pedig egy szimpla és teljesen indokolatlan zaklatót, akinek karakterrajzolására olyan kevés műsoridőt szántak a készítők, hogy puffogását elintézhettük egy WTF-fel, kinyírására pedig csak legyinthettünk.

Meglepő, hogy miután Norman anyja megölte a családfőt, az ifjú neurocsoda mindenben kiállt mellette és pártját fogta. Együtt elmentek és új életet kezdtek: megvettek egy motelt és egy hozzá tartozó, hatalmas házat is, ami a Psycho-ban látott rezidencia pontos mása. Az anya szigorúan fogja fiát, kisajátítja magának, gyakorlatilag magának neveli, amolyan lightos Stockholm-szindrómát képezve ezzel Normanben, akinek még az sem fekszi meg a gyomrát, ha félmeztelenül látja anyját az ablakban.

Továbbá kicsit kizökkentett a sztoriból, hogy modern feldolgozást kapott a sorozat, tehát nem akkor, hanem most, napjainkban játszódik. Ez nekem kissé elvette a varázsát és misztikumát a dolognak. Az meg, hogy szegény Normant tinilányok kedvenceként szeretnék feltüntetni, eléggé röhejes. Ha mindenképpen ezt szerették volna, legalább választhattak volna egy olyan srácot, akinek nem bilihajat csinál az anyja. De ha már nonszensz. Mi volt az az ötperces probléma a lehetséges elkerülő út megépítéséről, ami miatt Norman anyja aggódott a motel forgalma miatt? Ahogy ráeszméltünk volna a problémára, már el is varrták: guess what, they'll not gonna do it. Ja, ennyi? Kifogyóban volt a tinta a tollból és rövidre akarták fogni? Kösz.

Bevallom, egyelőre abszolút nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet a sorozat. Inkább egy könnyed pszichoanalízisnek hat, mintsem egy Hitchcock-hatású thrillernek. Egy dráma, kevés igazán beteges dologgal. De lehet, hogy csak az évadnyitó nem robbantott akkorát... bár a zaklató hullájának rejtegetése és a rendőrvizit kombóba csomagolása keltett némi feszültséget. Mindenesetre nem kaszálom, megerősödhet.

2013. április 1., hétfő

Eddig - Survivor: Caramoan



Tudjátok, milyen most a Survivor: Caramoan? Képzeljétek el, ahogyan tíz százhalombattai névtelen aluliskolázott alkoholistát kihajítanak egy lakatlan szigetre, hogy ott megmérkőzzenek az amerikai olimpiai csapattal! A Bikal nevű törzs egy magát volt titkos ügynöknek valló flúgos kapuzáró pasiból, egy ideggyenge öreg hölgyből, egy vézna könyvmolyból és szürke, alultáplált egerekből áll, melyet nem csoda hát, ha az atletikus, életerős, fiatal és attraktív emberek alkotta Gota törzs minden challenge-en legyőz.

Ez a törzsfelállás korántsem volt mindig így, hiszen a csapatok megkavarása előtt Bikal favoritokból, azaz a Survivorben korábban már részt vett játékosokból állt, Gota pedig fanokból, civil versenyzőkből. A kevert törzsek mindössze két epizód erejéig működtek, s ez a két epizód csak arra volt jó, hogy leépítse magát az "életképtelenek" csoportja. Kiszavazták - teljesen alaptalanul - az egyik fan stratégát, Mattet és az élőhalott, abszolút unalmas Julia-t.

A favoritok viszont már korábban elvesztették hitelüket. Akkor, amikor sorban beálltak Phillip, a CIA-munkás mögé és a talpát nyalták egészen a szavazó urnáig, amiben mindig annak a játékosnak neve szerepelt legtöbbet, akit a vezér ki akart ejteni. Így történt hát, hogy Francesca újból elsőként távozott a játékból (hiszen a Redemption Island-szezonban is elsőként szavazták ki). Hogy miért? Csak mert nem kedvelte Phillip. Ennyi. Aztán jött Brandon Hantz, a szociopata, akit szintén Phillip sodort a jó ízlés határain kívülre. A hasonlóan elmebeteg, bár bravúros stratégiamester és Survivor-történelem Russel Hantz unokaöccse fel akarta égetni a törzs kunyhóját, kiborította a teljes rizskészletet és akkora hisztériát csapott, amitől akár még egy újabb cunami is indulhatott volna Thaiföld irányába. Phillip kihozta Brandonból a legrosszabbat személyes nézeteltéréseivel, így a mélyen vallásos, egyébként a szép nőkben ördögöt látó srácot is - lényegében - kiszavaztatta. Hogy a fenti példánál maradjak: Phillip a legnagyobb szájú alkoholista. Ő a bolond lyuk, amiből folyamatosan bolond szél fúj. Az egyetlen józan csapattársa Corinne, aki szüntelenül kifejti, mennyire várja, hogy kiszavazhassák ezt a vén hülyét. Viszont van egy rossz hírem: a köznevetség tárgyát képező bolond játékosokat mindig magukkal viszik a fináléba, mert ő biztosan esélytelen a győzelemre. Úgy érzem, sajnos most lesz ez másképp.

Ha Shamar játékban marad, akkor még ő jutott volna erre a nagyszerű sorsra, de az univerzum remek időzítése volt, hogy szemfertőzése miatt idő előtt el kényszerült hagyni a szigetet.

Kitől várok még nagy játékot?
  • Malcolmtól mindenképpen. Ő tipikusan az a játékos, akiben megbíznak az emberek, szeretik őt és egy laza, jófej srácnak gondolják. Ennek köszönheti, hogy máris tud mindkét védettségi amulett (idol) hollétéről, így hatalmas aduász van a kezében.
  • Sherri a csapatok megkeverése óta kicsit a háttérbe húzódott, de mivel a fanok közül neki van a legtöbb esze, remélem, hogy a törzsegyesülés után folytatja agymenetét és sakkozását az emberekkel, amit elkezdett két epizóddal ezelőtt.
  • Brenda a műsor jó nője, saját évadában is erre a titulusra épített és ujjai köré fonta a pasikat. Messzire jutott, volt íve a játékának, de ebben a szezonban még öt perc műsoridőt sem kapott. Ha ismét játszaná a fekete özvegyet, a jóképű, egyébként kissé üreskés Eddie-t maga mellé tudná állítani csakúgy, mint a kissé ostoba Eriket.
  • Andrea kétségkívül az egyik legnagyobb stratéga, nagyon pörög és vág az esze. Elképzelhetőnek tartom, hogy finalista lesz.
A többiek csak fotoszintetizáljanak, ahhoz értenek a legjobban!

The Walking Dead - Csak a negyedik évad fog segíteni rajta




Az hagyján, hogy két filler epizódot letoltak a torkunkon egymás után. De az, hogy ebből másfél szinte ne szóljon semmiről, már igazán elkeserítő. Mert hogy mi is történt? A 12. részben felbukkant egy régi jó barát még S01E01-ből, aki annak idején megmentette Rick életét, a legfrissebb epizódban pedig leült a két ellenség és tárgyalták a nagy rohadt semmit.

Nem szeretem a filler-megoldásokat, a progresszív epizódok híve vagyok. Ezt a "Rick vs. Governor" sztorit már olyannyira sikerült kinyújtaniuk a készítőknek, hogy a bőr csak lóg a bokájukon. Le kéne rántani az egészet és visszatérni oda, amiben a The Walking Dead varázsa rejlik. Visszatérni a főproblémához és annak a megoldását keresni: mi és miért történt, hogyan tudjuk meg és mi lehet a megoldás. Ezekre a kérdésekre akar minden rajongó választ kapni, de a harmadik évadot inkább egy egészen más problematikával kívánták izgalmassá tenni. Persze, ez eddig sikerült is, mégis abban bízom, hogy Woodbury-t a harmadik évad végeztével eltemetik és soha többé nem támasztják fel.


De történt néhány pozitív dolog is. Például a két nagy ember megbeszélése alatt jobb- és bal kezük a "konferenciatermen" kívül várakoztak és barátkoztak egymással. Daryl és Caesar, illetve Hershel és Milton egyenlő síkra való emelése például kiváló írói döntés, hiszen az azonosulás, a szimpátia kölcsönössége elősegíti majd a reményeim szerinti közeljövőben bekövetkező Woodbury-puccsot. Igen, ki akarom nyíratni a kormányzót, mert csak a halálával érhetünk el további progressziót a történetben. Amíg Rickkel sakkban tartják egymást, nem haladunk semerre sem, ez pedig befásít.

Egy poszt-apokaliptikus sorozat témája sohasem fáradhat ki, hiszen az elképzelhetetlen rengeteg lehetőséget rejt. Remélem, hogy a negyedik évadtól újra indul a felfedezés és felfedező, kíváncsi szellemem kielégítése.

ByeAlex 2013 - Na, mi lesz ebből?


Hiroshimai atomrobbanás, San Francisco-i földrengés, bolíviai börtönlázadás. Hát hol is kezdjem? Összeültünk, teljesen Gigire hangolva, telefonok előkészítve és aktivizálva. Megérzésem Gigi győzelmét vetítette előre, reményeink szerint is így lett volna a legjobb. Aztán eredményhirdetés. Csak arra emlékszem, hogy Gundel Takács Gábor egy "ByeAlex" nevet ordibál, majd a kamera is őt mutatja és arany hullik a levegőbe. Mi van?


Milyen a Kedvesem?
ByeAlex dala a harmincas mezőnyből már az elejétől fogva kiemelkedő, egyedi karaktere pedig magát az előadót is jellemzi. Van egyfajta hangulata és akár még magával is ragadhat. Ha lemegyek egy bárba, egy romkocsmába vagy egy bölcsészbuliba (nem) és élő zenével ByeAlex lép fel, akkor azt joggal tartom odavalónak és még akár el is lötyögök rajta kezemben egy pohár szigorúan citromos sörrel. ByeAlex viszont egy olyan műsorba jelentkezett dalával, amely a következő magyar Eurovíziós nagy sikert hajhássza és próbálja megtalálni azt a tömegek által fogyasztható populáris produkciót, ami egyenesen a döntőbe repíti az országot. Na most egyelőre úgy látszik, hogy 2013-ban ez nem sikerült.

Kifizetődik a magyarok folytonos rizikóvállalása?
Tavaly megfogalmaztam, hogy szeretném, ha Magyarország egy olyan résztvevője lenne a versenynek, mely mer rizikót vállalni zenei egyediséggel, különbözőséggel, egyszerűen valami újjal. A Compact Disco-val ezt az utat elkezdtük és tény, hogy ByeAlex-szel folytatjuk. Viszont a két küldött között óriási különbséget érzek. A Kedvesem egyelőre egy olyan bevállalásnak tűnik, melynek az Eurovíziós tapasztalatok alapján kialakított értékképhez vajmi kevés köze van. A Compact Disco az elektronikus pop műfaját vitte színpadra, masszív üzenetet hordozott, hangulatot teremtett, tehát joggal tarthattuk esélyesnek a döntőre (és az is lett). ByeAlex viszont romkocsmázna egy hatalmas show-ban, ami aggodalomra ad okot. Ha mégis sikerülne vele döntőbe jutnunk, akkor a 2014-es nemzeti dalválasztást már egészen más szemmel figyelném, mint idén. Megváltozhatna a felfogásunk, ha Malmőben aranybányára lelnénk és ez egy egészen más síkra tenné az Eurovíziót mindőnkben. Biztos vagyok abban, hogy ha ez az idei hatalmas rizikó kifizetődik, akkor magabiztosabban fogunk produkciókat választani a jövőben.

Milyen a fogadtatás? ByeAlex és a Rona Nishliu-effektus
Egyelőre borzalmas. ByeAlex minden idők talán legnagyobb kritikarohamával szembesülhet a napokban. Az már megszokott, hogy állandó internetes polgárháború dúl az éppen aktuális küldött miatt, de hogy a külföldiek se legyenek ennyire megelégedve a dallal... Több, mint 300 külföldi kommentet olvastam el csak a Eurovision Facebook- és hivatalos oldalán. Kb. 285-en tartják a dalt unalmasnak, felejthetőnek és borzasztónak. A "no final for Hungary" fájó kifejezésével pedig folyamatosan találkozni lehet.

Mindezek ellenére próbálom kijózanítani a fejemet és optimistább, racionálisabb szeretnék lenni. Például vigasztalom magam a Rona Nishliu-effektussal. 2012-ben Albánia Rona Nishliut küldte a versenyre, akinek dalát úgy szidták a rajongók, mint a randalírozó oposszumokat az amerikai háziasszonyok. Erős és dühödt offenzívával kellett szembenéznie Albániának, majd májusban bejutottak a döntőbe és minden idők legjobb albán helyezését érték el a dallal (5. hely). Rona felrobbantotta a színpadot. Ahhoz, hogy ByeAlex elég lesz-e ahhoz, hogy a magyar robbanóerő a nézőket is elérje, egyáltalán nem biztos, ugyanis a Suus energikusságával és drámájával ellentétben a Kedvesem egy nyugodt nyári záporeső. De hát két végletet képvisel a két produkció, így két irányba is elmehet a siker szekere.

Elég karakteres-e ahhoz a dal, hogy magyarul énekeljék?
Most már az is biztos, hogy a dal magyarul fog elhangozni Malmőben. Ez a döntés ugyanolyan veszélyes, mint maga a produkció. 2012-ben a már említett Rona Nishliu albánul énekelte dalát. Az eredeti nyelv sikere abban rejlett, hogy eladhatóvá tette azt a dal karakterességével. A Kedvesem tényleg költői munka és a magyar nyelvet már 2005-ben a NOX esetében is varázslatosnak tartották a külföldi rajongók, de az az igazság, hogy ByeAlex éppen a magyar füleket kényeztető költészetének köszönheti, hogy kvalifikált Malmőbe. Európa meg ugye nem beszéli ezt a mágikus nyelvet, nem fogja érteni sem a délibábot, sem a rozmaringot. Tehát a hangulatra, a dallamra és ByeAlex személyiségére számíthatunk csupán, a tartalmat a nyelvváltoztatás (vagyis az angol fordítás) elutasításával másodlagossá tették.

Mi szólt más előadó mellett és ellen?
Pál Dénes és Agárdi Szilvi - Szíveddel láss: Továbbra is kitartok azon véleményem mellett, miszerint ha nem egy női szíveket megdobogtató szempár és egy vak lány énekli a dalt, akkor már az elődöntőkben elveszítjük. Az egész produkció erre az érzelemkiváltásra (attrakció, szánalom, sajnálat, együttérzés, szeretet stb.) volt kihegyezve, zenei tartalmat egyáltalán nem nyújtott.
Keresztes Ildikó - Nem akarok többé játszani: Tetszik a dal, de semmiképpen sem küldtem volna ki. Dráma és érzelem ugyan, szégyenkeznünk sem kellett volna miatta, de ha van Ildikónál jobb, akkor őt kell támogatni.
Vastag Tamás - Holnaptól: Horror.
Cserpes Laura - Élj pont úgy: Egy angyali, de unalmas ballada, melyből már ezret láthattunk az Eurovízión.
Rácz Gergő - Csak áll mellém: Vagy állj ki Kína szélére!
Kállay-Saunders András - My baby: Eurovízión megállta volna a helyét egy jó előadásmóddal, hiszen a nyáltengerben még mindig szeretnek fürdőzni az emberek, egy "jajj de cuki" sráccal pedig még szívesebben pancsolnak benne. Ha őt küldjük, leég a pofám, de egy döntőbe jutás talán még sikerült is volna. Vagy nem.
Radics Gigi - Úgy fáj: Abszolút nem az én zenei ízlésem, viszont tudtam, hogy nemzetközileg favorizált, Eurovízióra való, döntőesélyes és energiákat szabadít fel egy szép és fiatal énekesnő előadásában. Remélem, hogy Gigi nem veszti el lelkesedését és újult erővel fog a jövőben indulni A Dal-on egy még ütősebb számmal.

Ha tetszik, ha nem, a tény az tény marad
Nem muszáj, hogy mindenkinek tetsszen a dal, viszont muszáj mellé állnunk, ugyanis ő az, aki képvisel minket az Eurovíziós Dalfesztiválon. A kezdeti sokk után biztassuk hát őt és kívánjuk a legjobbakat! ByeAlex - Kedvesem. Május 16-án élőben Malmőből. Drukkolunk.

Utopia S01E02 - Nem igazán lehetett komolyan venni


Az Utopia c. brit drámasorozat sztorija egyelőre a kibontakozás elején tart, viszont annyi bizonyos, hogy egy hatalmas összeesküvés közepébe dob minket és megismerteti velünk az érintetteket. Az alapkoncepció jó, viszont tipikusan angolos malőrökkel időnként megszakítják az élvezhetőséget.

A sorozat első epizódja tele van klisékkel és könnyen predesztinálható történésekkel. Vegyük például a nyitó jelenetet, amikor a két fejvadász egy képregénybolt embereit mészárolja le. Az oké. De hogyan? Úgy, hogy szépen odasétálnak áldozataikhoz és simán elhitetik velük, hogy a palackban csak gáz van. A hülyék még visszakérdeznek, hogy ugye tényleg csak gáz? és minden erőszak és kényszerítés nélkül magukba szívják a mérgező anyagot. Az eladó pedig csak szívás közben jön rá, hogy ja, egyébként ez mégsem volt olyan jó ötlet, hiszen látja, amint a már "gázt" szívott vásárló halottan fekszik a földön. Ekkor kezd csak el kapálózni. Na ne. Kínos volt még az Utopia-rajzok tulajdonosának haláljelenete, na meg az az eszméletlenül irreális kettős látású gyilkosság, ami a bunkerben történt. Ja, a nyomozó instant nyakba szúrásáról már nem is beszélve...

Maga a történet viszont érdekes és több szálon fut. A sorozat élvezhetősége a misztikumban rejlik, amit igyekeznek is megteremteni a készítők, viszont a már említett rendezői és írói húzásokkal megtörik a feszültséget és az embernek kedve támad egyszerűen csak lestoppolni és haladni tovább a tanulnivalóval vagy a munkával.

A sztori középpontjában egyébként egy bizonyos Jessica Hyde áll, akit a két fejvadász keresett mindvégig. A nő felbukkanása az utolsó képkockákon megteremtette a cliffhangert és csakis ezért fogok visszatérni a második epizódra. Ha a bugyutaság és a hitelesség mérlege előbbinél mutat nagyobb mértéket, ezt a sorozatot bizony kaszálom.

Végleg búcsúzott a Jersey Shore




Jersey Shore minden kétséget kizáróan korunk egyik legnépszerűbb valóságshow-ja volt. Ugyan mindössze három évig vetítették, de ez az idő bőven elég volt arra, hogy egy grandiózus világszenzációvá váljon.

A műsor 1,38 millió nézővel rajtolt 2009. decemberében, a finálé pedig már 4,8 millió nézőt érdekelt. Ez a 3,5 milliós növekedés magát az MTV-t is meglepte, hiszen eleinte nem szánták a műsort zászlós hajónak, csupán egy könnyed trash reality-nek. A harmadik évad premierje minden idők legmagasabb MTV-nézettségét szállította egészen a negyedik epizódig, ami összesen 8,87 millió nézőt jelentett. Napjainkban körül-belül ennyien nézik átlagban a Survivort, szóval hatalmas eredmény. Persze a hatodik évadra a nézettségen is meglátszott a szereplők és a formátum fáradása.

Tavaly decemberben láthattuk a hatodik szezont, ami alapjaiban különbözött az előző évadoktól. Ha lehet ilyet mondani, akkor talán egy kicsit alul is múlta őket. A Jersey Shore megszűnt annak a fiatalos partiműsornak lenni, ami egykor volt. Vegyük például Snooki-t. Öt évadon át bújt ágyba random pasikkal, állandóan seggrészegre itta magát, mely egészen vicces szituációkat eredményezett, esetlensége és szórakoztató egyénisége nem hiába tette a Jersey Shore legfényesebb csillagává. Aztán eljegyezték és terhes lett, így már nem nyalhatta ki lakótársai köldökéből a tequilát. Snooki házsártos lett, egyszerűen nem tudta nyújtani a tőle megszokott karaktert, a hatodik évadból részlegesen mellőzni is kellett. A házból kiköltöztették, hogy terhességét a forgatások ideje alatt nyugalomban vészelhesse át. Epizódonként morgott amiatt, hogy unatkozik és körül-belül ennyit is nyújtott az évadban.

Viszont nemcsak a 140 centis húsgombócot veszítettük el. Situation sem tűnt már a réginek. Tudni illik, a forgatások előtt kiderült, hogy alkoholizmussal és gyógyszerfüggőséggel küzd, ezért elvonóban próbált leszokni. Küzdelme egyelőre sikeresnek mondható, a műsor forgatása alatt egyetlen csepp alkohol nem csúszott le a torkán, sőt, olyannyira átértékelte életét, hogy idejét látta lehorgonyozni a szolis csaj mellett. Situation tehát egyszer sem bulizott önfeledten, szart sem kevert már (ahogyan ezt tette eddig) és igyekezett bekötni a fejét. Ugye, mennyire nem lehet ráismerni a műsorra?

A hatodik évad nem igazán bővelkedett említésre méltó történésekben. Ugyan maga a műsor a reality műfajának gyöngyszeme, de a hatodik évad már nem adta vissza fénykorát. A dráma és a szórakozás tökéletesen balanszban tartotta egymást az ötödik szezonig (na jó, talán Sam és Ronnie párkapcsolati válsághalmazát nem néztük volna évadokon át), most viszont gyakorlatilag olyan nagy volt a szürke köd a Jersey Shore-on, hogy elvesztettük szemünk elől a szereplőgárdát. Hat évad. Ez így volt szép.

Reality-botrányok a világ körül


Mint azt észrevehettétek, a Svenk! high profile-ban foglalkozik a valóságshow-kkal, így összegyűjtöttem nektek néhány reality-bombát, amik bebizonyítják: a valóságnál nincs izgalmasabb.

Mi a francot gondolt a CBS?
2007-ben Kid Nation címmel elindították a világ első gyerekreality-jét. Negyven 8 és 15 év közötti kölyköt kiraktak egy új-mexikói szellemvárosba, hogy életüket kamerák követhessék... persze szülői felügyelet nélkül. Jött is a felháborodás, mind szülői, mind pedig gyermekvédelmi részről, így a műsort nem folytatták tovább (holott egy második évad még fel lett véve). A CBS nagyot akart durrantani, de saját pofájába fordította vele a fegyvert.

Dupla elutasítás a rózsaceremónián
2007-ben az amerikai Nagy Ő tizenegyedik évada egészen szokatlanul ért véget, ugyanis az aktuális agglegény, Bradley Womack a végső rózsaceremónián mindkét előtte álló hölgyet kikosarazta, így a rózsákat megtartotta magának. Először fordult elő a franchise történelmében, hogy ne találjon párt magának a főszereplő férfi.
Persze megszokott, hogy a műsor után rendre elválnak útjaik a fináléban összehozott pároknak (lásd a magyar változat Noszály Sanyiját, aki eleve nem is jött össze választottjával), de akad kivétel: a hetedik széria párja két évig, a hatodik évadé pedig öt évig volt együtt.
Ami Bradley Womacket illeti, visszatérhetett egy későbbi kiadásra, ahol ugyan talált magának nőt, de dobta is kicsivel a műsor után.

Szülés a kiszavazó show előtt
Hol máshol, ha nem Hollandiában? 2005-ben a holland Big Brother ötödik évadában részt vehetett Tanja, aki hét hónaposan költözött be a házba. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a készítők nagyon szerették volna, ha a nő sokáig húzza a játékban és előttük adhat életet gyermekének, növelve ezzel a nézettséget. Nos, a szenzációt várók álma beteljesült, Tanja élő adásban szült. Ezután a stáb felállított számára egy privát helyiséget, ahol találkozhatott családtagjaival anélkül, hogy a kamerák is követték volna. Az már csak hab lett volna a tortán, ha gyermekét a házban kezdi nevelni, de inkább kiszállt a játékból és egy sokkal nagyobb nyereménnyel távozott.

HIV-pozitív férfiak és egy távozó tetováló művész
A németek a Big Brother tizedik szériáját mindenféleképpen fel szerették volna turbózni, így egyfajta jubileumi ünnepségként rendezték meg azt. Hogy minden eddigi évadtól különbözzön a 2010-es, a német zászló színvilágához igazított logó mellett egyéb szokatlan dologgal is meglepték a nézőt.
Pornósztárok és hajléktalanok mellett egy HIV-pozitív pár is beköltözhetett a házba. A negyvenes éveiben járó Carlos és Harald elsőkként léptek át a küszöbön, a később érkező Horst viszont egyáltalán nem örült jelenlétüknek. Amikor a két férfi közölte lakótársaikkal, hogy súlyos betegséggel küzdenek, a 41 éves tetováló művész berezelt és kevesebb, mint 24 óra után önként elhagyta a házat. Elmondása szerint nem konkrétan a fertőzésveszélytől való félelme miatt hozta meg döntését, hiszen ugyanígy tett volna rákbetegek esetén is.
Haraldot elsőként szavazták ki a nézők, Carlos-t pedig negyedikként, így Horst feje enyhén szólva főhetett hirtelen távozása miatt.

Szívrohamban halt meg a túlélő
2009-ben indult a bulgáriai Survivor negyedik évada, amit a franchise egyik legnépszerűbb forgatási helyszínén, a Fülöp-szigeteken vettek fel. Minden jól ment egészen a tizennegyedik napig, amikor is tragédiába torkollott egy challenge.
A fizikai megpróbáltatások a végletekig terhelték Noncho Vodenicharovot, aki szívrohamot kapott a kamerák előtt. Egy filippínó és egy bolgár doktor is küzdött az életéért, de az 53 éves polgármester végül mégis meghalt. A forgatásokat komoly kórházi kivizsgálások előzték meg, amiken semmi rendellenességet nem állapítottak meg a játékosnál. A BTV a történtek ellenére nem függesztette fel a műsort, a kamerák egészen az 52. napig, a játék teljes időtartamáig forogtak.

Három lakó meghalt és még forgott a Big Brother
Talán a szerbek története a világ legtragikusabb reality-eseménye. Náluk is tarolt a Nagy Testvér, így 2007. őszén el is indították a Veliki Brat második évadát. Decemberre már csak heten maradtak a házban, a finálét pedig januárra tervezték, de hirtelen elsötétültek a kamerák és a producerek közölték a szereplőkkel: itt a vége.
Három korábban kiszavazott lakó, Elmir, Zorica és Stevan egy haknira indultak, amikor Usce kisváros határán autójuk egy kanyarban kisodródott a jeges úton egyenesen egy közeli folyóba. A balesetben mindhárman életüket vesztették. A B92 csatorna és az Emotion produkciós cég illetékesei informálták a még játékban lévő lakókat az eseményekről, a forgatást pedig azonnali hatállyal befejezték. A nyereményt elosztották a lakók között. A Big Brother-franchise történelmében a közel-keleti The Bossután ez volt a második eset, hogy kaszáljanak egy műsort még forgatás közben.

Borzasztóan erős a The Walking Dead




Vasárnap midseason-ben1 zárt a The Walking Dead harmadik évada és összeraktak egy múltkori részt is alázó epizódot. A stratégiai (tehát élvezhető, nem sablonos akciófilmbe illő) tűzharc, az emberi dráma és a történetbeli újítások, illetve progresszió mind-mind olyan szép kiegyenlítődést kaptak az íróktól, hogy a szezon egyik legkompaktabb sorozatepizódját kaphattuk. Az első két évaddal ellentétben az idei nagyon kielégítő, végre dűlőre jutottak a tekintetben, hogy merre is szeretnének menni a sztorival.

A legnagyobb pillanatokból szemezgetem:
  • Maggie és Glenn válasz könyörtelensége. Öröm volt nézni, ahogy érzelemmentesen törik maguk előtt az utat.

  • Rick, a stratéga. És persze írtam már róla, hogy értékelem azt a két nagy golyót, amit Rickbe implantáltak az írók, hiszen jó kis küzdelmet kaptunk az epizód elején. A feszültség nem lehetett volna nagyobb. Rendben, volt néhány gyenge pontja a jelenetnek: például értette valaki a Shane-hallucinációt? Itt Rick visszatért kicsit abba a szentimentális időszakába, amivel az első két évadban mehetett az agyunkra. A feka elítélt kinyírását pedig már korábban predesztinálta néhány vágókép, úgyhogy nem ért meglepetésként.

  • Michonne és a kormányzó közelharca. Nem pusztán megtalálta a kormányzó gyenge pontját (lányát), így annak fejbe döfésével mentális káoszt teremtett benne, hanem még neki is sikerült kiszúrnia a szemét. Totális megsemmisülés! Az eddig roppant erős és kitartó bástya alapjaitól hullt darabokra és ó, de jó volt nézni.

  • Merle és Daryl egymásnak eresztése. Miről beszélünk, kérem szépen? A legnagyobb cliffhanger ever! Semmi előjel, semmi sejtés, csak bele a pofádba. És rémülsz, eláll a szavad, ide-oda kapkodod a fejedet. Gyönyörű! Igazi ötlet meghökkentően tálalva. És Andrea feje! Életemben először örültem annak, hogy Andrea mégis összeállt a kormányzóval, hiszen így közbelépése nem úgy hatna, mint egy kekeckedő bárány húsz róka között.
Az új emberekről véleményt még nem sikerült alkotnom, őket majd csak jövőre vehetjük tüzetesebben szemügyre. Annyi viszont biztos, hogy ezúttal sikerült elkapniuk a szálakat és azokat a leggyengébb, vagyis a legtökéletesebb pontokon ráncigálni. Ezt az epizódot még visszanézem.

Ha ősszel vagy télen kezdenek egy 15+ epizódos sorozatot, akkor annak félidejénél (általában ősz és tavasz végén) egy részfináléval kettészelik azt, hogy addig egy másik, két szezon közötti sorozatot futtasson fel a csatorna körül-belül három hónapig.

Félidőnél az évtized legjobb sorozata


Soha egyetlen sorozat sem közelítette meg örök kedvencemet, az egyszeri és megismételhetetlen Six Feet Under-t. Az American Horror Story viszont az első olyan alkotás, ami már egészen erősen kopogtat a Fisher-família ajtaján. Rajongok.


A hetedik epizódban visszatértünk a gyökerekhez. Minden olyan beteg, aki valamilyen úton-módon kiszabadult az elmegyógyintézetből, visszakerült oda. Ez az írói döntés progresszió és rákontrázás is egyben. Ha eddig szurkoltunk Lana-ért (én speciel csuklóig rágtam a kezem Thredsonnal való viaskodása közben), vagy Kitért, akkor a sztori most pozitív irányba való zötykölődésének végét kissé csalódottan vehettük tudomásul. Viszont ha ettől el tudunk vonatkoztatni és értékeljük a történet kidolgozottságát, valamint Lana véget nem érő kínszenvedését, akkor továbbra is egy rohamosan fejlődő sorozatként értékelhetjük az AHS-t.

Lana karaktere teljesen ki van élezve arra, hogy maximális szánalmat érezzünk iránta. Abszolút nem tehet róla, hogy elvették az életét. A körülmények teszik mocskosul szerencsétlenné. Annak ellenére, hogy leszbikus, szinte minden gyötrelmét férfiak okozzák. Megkötözik, meg akarják ölni, vagy éppen öngyilkosok lesznek mellette. Neki pedig el kell viselnie minden lelki nyomorultságukat, holott semmi közük nincs hozzá.

A sorozat legújabb karaktere a rendkívül tehetséges Francis Conroy által megformált Fekete angyal. Csak úgy feltűnt, váratlanul, és hirtelen el is vitte az egész epizódot. Meg Grace-t a túlvilágra, ami nem lehetett olyan fájdalmas a nézőnek, hiszen a sztorit illetően az ő ideje már az előző epizódban lejárt. Most csak meggyőződhettünk erről.

Az American Horror Story minden kétséget kizáróan egy műalkotás, a szakma egyik gyöngyszeme. Mindig el tudja kapni leggyengébb idegszálainkat, hogy aztán szívünkkel rántsa azt magával. Nincs biztonságban, akit szeretünk, s aki gonosz, az érdekes. Közben meg véres az egész, de a horror műfaj összes mocska tortáról lenyalandó habbá válik a nézőnek. Bravó!

The Walking Dead S03E04 - 43 perc, mely epikussá teszi az évadot?



Egy epizód akkor tökéletes, ha közben olyan érzésed támad, mintha évadzáró volna. Tömény feszültség, maximális akciódússág, progresszió és váratlan csavarok jellemeznek egy ilyen részt. Jó, ha egy tévés szezonban egy-két sorozatban lelünk eféle bravúrt. Szeptembertől egészen idáig csak az American Horror Story második évadának legutóbbi részén élveztem el televízionálisan, de a The Walking Dead ma hasonlót ért el.

A kormányzó kis telepe és a börtön története párhuzamosan futott egymással. Azt gondolom már mindenki sejti, hogy Philip (a kormányzó) és Andrea között dolgozni kezd a kémia, amit lassan, de biztosan már mindketten fizikába ültetnének át. Andrea telep iránti nyitottsága persze nem tetszik feka őrangyalának, aki igyekszik kiszimatolni a szarvasgombát. Ez egy tök jó dolog, mást nem is várunk tőle, rejt is izgalmakat bőven.

A börtön történései viszont elnyomták a kormányzót. Egyszerűen fenomenális, mekkora problémahalmazba burkolták Rickéket. És ami a legjobb az egészben, hogy sejtésünk sem lehetett semmiről, a börtön egy csettintésre vált csatatérré. Nem építették erre a történetet, egy szál sem mutatott ilyen végkifejletre, tiszta rétről jött a zombik inváziója. És működött, ugyanis nem mindennapi öldöklést láthattunk. Sőt, utoljára talán a második évad zárórészében mutattak hasonlót.


Persze nem is a zombik öldöklésén van a hangsúly, sokkal inkább a jól megszokott szereplők elvesztésén. T-Dog kinyírásában mindannyian biztosak lehettünk, pusztán idő kérdése volt az egész. Ami egyelőre sokkhatásban tart, az Lori halála és annak igencsak szövevényes módja. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar búcsút vehetünk tőle. A szenvedés, a másodperceken belüli döntéskényszer, az asszisztáló szereplők sokkja és a császármetszés lebonyolítása egy olyan jelenetet szült (no offense, Lori), melyet egész' egyszerűen sorozattörténelmi pillanatnak tartok. Már csak azért is, mert nem vagyok szentimentális néző. Érzek izgalmat, feszültséget és örömöt, de nem jellemző, hogy fájdítani lehessen a szívemet. Ha ezt egy valóban empátiánkat kimerítőnek szánt képsorral el tudják érni nálam, akkor náluk a gyeplő.Tökéletes véget írtak Lorinak.

The Walking Dead ezúttal hivatalosan is révbe ért, joggal várhatunk idegtépő és lehetőleg gyors fejlődést az elkövetkezendő epizódokban.

The Real Housewives of Atlanta S01 - Ékszerrengetegbe veszett valótlan feleségek

Noha a The Real Housewives of Atlanta már a negyedik évadát zárja, sosem tettem róla említést, hogy az első szériát bizony végignéztem és éppen eleget is sikerült belőle kapnom ahhoz, hogy végezzek vele.


A műsor rám kissé offenzíven hatott, hiszen túlságosan nagy hangsúlyt fektetett a külsőségekre, a tipikus amerikai gazdagságra. A háziasszonyok eltartásának gyümölcsei: az ékszerekre, autókra és ruhákra fektetett hangsúly nagyobb, mint a cselekmények és történések jelentősége. Az atlantai MILF-ek méregdrága életvitelüket séfek és cselédek segítik, beállítva azt egy valójában teljesen átlagos amerikai családfenntartásnak. Ezzel automatikus ürességet és kellemetlen plasztikízt biztosítanak a műsornak. A "nézd, mim van"-attitűd persze az elitréteg képviselői körében jól megszokott viselkedési forma, így nem kéne meglepődnünk rajta. Csak amikor már a huszadik percnél járunk és Sherée még mindig azon hezitál, melyik bundát is vegye meg télre, enyhén szólva szürke és "who gives a fuck"-hatású.

Az évad során egészen végig úgy éreztem, hogy sokkal inkább a tárgyi, mintsem az érzelmi gazdagság van agyon reprezentálva. Ez pedig lapossá és sivárrá tette az egészet. Az emberi kapcsolatok nem egyszer kerültek háttérbe egy-egy aranynyaklánc vagy sportautó mögött. A reunion ezért is jelentett lelki felüdülést számomra, mert végre jelentősen nagyobb arányban foglalkoztak egymás problémáival a feleségek, ami hitelessé és ténylegesen élvezhetővé tette azt az egy órát.

NeNe egy tökéletes reality-figura, mára az egyik legismertebb feleség a The Real Housewives-franchise-ban (mert ugye van több adaptáció is). Hangos, szókimondó, a tipikus feka valósághős. Barátnője, Lisa, egy cserfes Duracell-nyusziként viselkedett egészen a reunionig, ahol felettébb agresszív magatartása nálam teljes karakterrombolást eredményezett. NeNe ősellensége, Sherée a szofisztikált és elegáns háziasszony megtestesítője lenne, de természetesen szarul sikerült a portré. Kim a platinabarbi, avagy a lábtörlő, akit mindenki sározhat és nem fog harapni nagyot érte. A szereplőgárda ötödik tagja végül DeShawn, akinek szerződését a második évadra már nem újították meg. Az az igazság, hogy DeShawn karaktere elveszett a többi feleség között. Egyszerűen nem tudott lépést tartani a drámával (már amennyi volt), nem éreztem a többiekkel egyenrangú figurának, nem tett sokat a műsorhoz, kissé távolságtartónak tűnt és nem igazán találta a helyét. Ő volt az évad szürke egere.

Mára már három új karakterrel bővült az atlantai plasztikmese, csupán Lisa-nak kellett távoznia az eredeti csapatból. Elkaptam néhány vicces helyzetet az első évad óta, de nem tervezem, hogy újból belefolyok a feleségek rettentő izgalmas életébe.