Alternatív főcím I. - American Horror Story: Asylum

Indul a videósorozat, itt az első saját készítésű alternatív főcímem!

Félidőnél az évtized legjobb sorozata

Soha egyetlen sorozat sem közelítette meg örök kedvencemet, az egyszeri és megismételhetetlen Six Feet Under-t. Az American Horror Story viszont az első olyan alkotás, ami már egészen erősen kopogtat a Fisher-família ajtaján. Rajongok.

A hetedik epizódban visszatértünk a gyökerekhez. Minden olyan beteg, aki valamilyen úton-módon kiszabadult az elmegyógyintézetből, visszakerült oda. Ez az írói döntés progresszió és rákontrázás is egyben. Ha eddig szurkoltunk Lana-ért (én speciel csuklóig rágtam a kezem Thredsonnal való viaskodása közben), vagy Kitért, akkor a sztori most pozitív irányba való zötykölődésének végét kissé csalódottan vehettük tudomásul. Viszont ha ettől el tudunk vonatkoztatni és értékeljük a történet kidolgozottságát, valamint Lana véget nem érő kínszenvedését, akkor továbbra is egy rohamosan fejlődő sorozatként értékelhetjük az AHS-t.

Lana karaktere teljesen ki van élezve arra, hogy maximális szánalmat érezzünk iránta. Abszolút nem tehet róla, hogy elvették az életét. A körülmények teszik mocskosul szerencsétlenné. Annak ellenére, hogy leszbikus, szinte minden gyötrelmét férfiak okozzák. Megkötözik, meg akarják ölni, vagy éppen öngyilkosok lesznek mellette. Neki pedig el kell viselnie minden lelki nyomorultságukat, holott semmi közük nincs hozzá.

A sorozat legújabb karaktere a rendkívül tehetséges Francis Conroy által megformált Fekete angyal. Csak úgy feltűnt, váratlanul, és hirtelen el is vitte az egész epizódot. Meg Grace-t a túlvilágra, ami nem lehetett olyan fájdalmas a nézőnek, hiszen a sztorit illetően az ő ideje már az előző epizódban lejárt. Most csak meggyőződhettünk erről.

Az American Horror Story minden kétséget kizáróan egy műalkotás, a szakma egyik gyöngyszeme. Mindig el tudja kapni leggyengébb idegszálainkat, hogy aztán szívünkkel rántsa azt magával. Nincs biztonságban, akit szeretünk, s aki gonosz, az érdekes. Közben meg véres az egész, de a horror műfaj összes mocska tortáról lenyalandó habbá válik a nézőnek. Bravó!

American Horror Story S02E01: Kinyíltak az elmegyógyintézet kapui! És a világegyetemé is?

Az American Horror Story csakúgy, mint tavaly, idén is elhozta nekünk az év legérdekesebb sorozattémáját a stábtól megszokott profizmusba burkolva. A vágási technika, a szerkezeti felépítés, a párbeszédek és a vizuális hatások, képek egy olyan világot teremtenek a képernyőre, melyben a tévénéző még nem járhatott. Az FX sorozata egy új út, új hullám, lényegre törő és nem hezitál a pofánkba csapni a legszélsőségesebb emberi(?) drámákat horrorral fűszerezve. Borzongató, élvezhető és az ég áldja a kábelcsatornákat!

Az American Horror Story örök erősségének tartom, hogy a szálakat és emberi történeteket a legkreatívabb és legváratlanabb módon alakítják. 1964-et írunk: Kit (Evan Peters) titkolt házastársi kapcsolatban él egy fekete nővel, Lana-t (Sarah Paulson), a riporternőt és tanító barátnőjét leszbikus szerelem hevíti, Jude nővér (Miss Jessica Lange) éhezik Howard atya (Joseph Fiennes) farkára és ez még csak a kezdet. Érdekes karaktereket sikerült összegyűjteni az elmegyógyintézetbe, a sorozat antologikus felépítésének köszönhetően pedig sok furcsaságot láthatunk rövid idő alatt, a karakterekből mindig a legfontosabb tudnivalókat kapjuk meg, s folyamatosan a legforróbb nyomon járhatunk. Nincs útelágazás, habozás, az ajándékokról hamar leszaggathatjuk a csomagolópapírt.

Már az első pillanatokban láthatjuk, miként tolja meg a sokak szerint bugyiizzasztó Adam Levine újdonsült feleségét, később Evan Peters is élvez egy nagyot nejével hitvesi ágyukban, majd Jessica Lange öltözik vörösbe, hogy csábíthasson. A szexuális túlfűtöttség jellegzetes eleme a sorozatnak, azonban ez a túlfűtöttség néha erőltetettnek tűnik. Például az első évadban akkor éreztem helyénvalóságának kérdőjelét, amikor Ben szeretője Vivienne-nek részletezte, hogy annak férje mennyire krémesnek tartja a punciját, vagy amikor Ben és Vivienne még a leghevesebb viták közepette sem feledkezett meg az élvezhető szexuális életükről.

Ezúttal a szexinek-lenni-akarás már az első képkockákon megnyilvánult, perpillanat a karletépés közbeni szopás jut eszembe legelőször. Mondhatnám tehát azt is, hogy a jóból is megárt a sok. Az American Horror Story néha elcsúszik a szexualitás felesleges túlragozásán, s mondom ezt én, akinek minden második szava, illetve tette hozzá fűzhető. Na de akkor egy hiteles bíró vagyok ebből a szempontból.

Rengeteg rejtéllyel, a jövőben értelmezendő eseménnyel kerülhettünk szembe az első epizódban, egy dolog viszont már most tisztulni látszik: a földönkívüliek alighanem szerves részét fogják képezni a történetnek. Vagy ha ők közvetlenül nem is, lidércekben és hallucinációkban mindenképpen jelen lesznek majd. Szerintem velük kissé megzavarják a téma összhangját, hiszen nem igazán látok összefüggést az 1960-as évekbeli elmegyógyintézet és a rémmodern űrlények között.

Az első évad szó szerinti tiszta szellemességét követően az idei egyveleg hatása szokatlan és nonszensz. Az igazság viszont az, hogy nem is lehetünk biztosak a látottakról alkotott képünkben, hiszen ne feledjük: ez az American Horror Story. Gyakran bizonyosul be, hogy semmi sem az, aminek látszik.